Címke: arckezelés

Finom ráncok, szevasztok!

Az öregedés első jelei már a húszas éveink elején megjelenhetnek, ami egy természetes, a sejtekbe programozott folyamat. Az idő múlásával a bőr elveszíti volumenét és hidratáltságát,  idővel elvékonyodik és szárazabbá válik. Így…

A kézfej öregedése elkerülhetetlen, de visszafordítható

Az arcunk mellett a kézfejünk is sokat elárul a korunkról, de míg az arcápolással napi szinten foglalkozunk, a kézre sajnos általában nem sok időt szánunk. Pedig a kezünk is rengeteg külső hatásnak…

Bőrápolási alapok minden korosztálynak

Az arcápolás a napi rutinunk része, hiszen minden nő számára fontos, hogy arcbőre üde és ragyogó legyen. Kevesen veszik azonban figyelembe, hogy a korunkkal nemcsak a bőrünk állapota, de igényei is megváltoznak.…

Érdemes már 20 éves korban elkezdeni a ránctalanítást?

Tévhit, hogy a ránctalanítást akkor kell kezdeni, mikor megjelennek az első ráncok, már jóval korábban tehetünk azért, hogy megőrizzük a bőr szépségét.  Bár a húszas éveinkben még nyoma sincs a ráncoknak, az…

Könnyen visszanyerhetjük arcunk fiatalságát és teltségét

Csak kevesekről mondható el, hogy a tükörbe nézve az idő múlásával is elégedettek magukkal. A telt orcák, a ráncmentes, sima bőr és a dús ajkak olyan adottságok, melyekkel nem rendelkezik mindenki, illetve…