Címke: gyerek

3 ok, amiért jó hatással lehetnek a rajzfilmek a gyerekekre

Sokat hallunk a tévében vagy táblagépen, laptopon látott mesék negatív hatásairól, arról azonban kevesebbet, hogy néhány mesének mégis vannak előnyei. Az állatos rajzfilmeknek például számos pozitív hatása lehet, a gyerekek születésüktől kezdve…

Minden ötödik tinédzser szenved zaklatástól

Kampány indul az iskolai bántalmazás megelőzéséért a H&S és a Hintalovon Alapítvány együttműködésében. A szeptemberi tanévkezdést a szülők többsége alig várja, a gyermekek talán kevésbé, az iskolai zaklatást elszenvedők számára pedig ez egy…

Minden gyermeket érintő súlyos veszély, ami ellen tenned kell!

Sokfélék vagyunk… általában szülőként egy közös bennünk: féltjük és óvjuk gyermekünket. Sokan azonban túlzottan sokat foglalkoznak lényegtelennek tűnő dolgokkal (nehogy összekoszolja magát, meg ne üsse a porcikáit, stb.), miközben az iskolás korú…

Bővített programmal rendezik meg idén a Kerti Vasutak Találkozóját

Bővített programmal rendezik meg idén a Vasúttörténeti Park egyik legnépszerűbb eseményét, a Kerti Vasutak Találkozóját. Az idén 17 éves programsorozat szombaton és vasárnap várja a látogatókat a Vasúttörténeti Parkban, a nemzetközi mezőnyben pedig…

Elindult a Vígszínház 2023/24-es évada

A 2023/24-es évad első be­mu­ta­tó­ja Mol­nár Fe­renc Az üveg­ci­pő című víg­já­té­ka lesz Mo­há­csi János ren­de­zé­sé­ben, míg a Pesti Szín­ház­ban ok­tó­ber 7-én a leg­is­mer­tebb iz­ra­e­li drá­ma­író, Ha­noch Levin Krum című tra­gi­ko­mé­di­á­já­nak ma­gyar­or­szá­gi ős­be­mu­ta­tó­ját…

Iskolaidőben is gondolkozzunk környezettudatosan!

Rengeteg olyan apróság van a gyerekek környezettudatosságra való nevelése terén, amit különösebb erőfeszítés nélkül szülőként is megtehetünk, és pozitív példamutatással ösztönözhetjük a gyerekeket is: ilyen például az alumínium dobozok szelektív gyűjtése. Nem…