A 0. lépésről, vagyis az alapok rendbetételéről korábbi cikkemben olvashattatok. Ebben kifejtettem, mi az oka annak, hogy a fogadalmaink szinte minden esetben kútba esnek és mit kell tennünk ahhoz, hogy kizökkentsük agyunkat…
Címke: mozgás
Sokfélék vagyunk… általában szülőként egy közös bennünk: féltjük és óvjuk gyermekünket. Sokan azonban túlzottan sokat foglalkoznak lényegtelennek tűnő dolgokkal (nehogy összekoszolja magát, meg ne üsse a porcikáit, stb.), miközben az iskolás korú…
Sokezer ember tesz fogadalmat minden év január 1-én, hogy elérje álomcélját. Ezek a fogadalmak – kutatási eredmények alapján – zömében 12 nap alatt esnek kútba, de a nagy elhatározásokat követő egy –…
Az írástudatlanság elleni küzdelem nemzetközi napja van ma, amellyel az UNESCO az analfabetizmus felszámolásának fontosságára hívja fel a figyelmet. Nem kell újévig várnotok, hogy új célokat és fogadalmakat tegyetek, megmutatjuk lentebb hogyan…
Akár sikerült kellőképpen élvezni a nyári pillanatokat és feltöltődni a meleg napsugarakkal, akár nem, az ősz megállíthatatlanul közeleg. Bánkódni azonban semmiképpen sem éri meg, érdemes inkább felkészülni a rövidebb nappalokra, a kevesebb…
Negyven év felett még fontosabbá válik életünkben a mozgás és a táplálkozás. Hogyan hangoljuk össze a kettőt? Milyen mozgás csoportokat érdemes végezni annak érdekében, hogy a mélyizmok későbbi éveinkben is jól szolgáljanak…