Amikor a nagy stúdiók képesek 200 millió dollárokat költeni egy-egy produkcióra, amik esetleg már az első héten megbuknak a mozikban, Brady Corbet 6-8 millióból összehozott egy három és fél órás filmet, ami…
Címke: mozi
Robert Eggers, a modern lélektani horror nagymestere (A boszorkány, A világítótorony) azt mondja, új vámpíros filmjében, a Nosferatuban végre megint félhetünk a halhatatlan vérszívótól. „Mostanra odáig fajult a helyzet, hogy eljutottunk Edward…
Mikey Madison színésznőt, az Anora címszereplőjét annyira felkapta a média, hogy már drukkolni kell neki, bele ne szédüljön. Az Anora idén Arany Pálmát nyert a cannes-i fesztiválon, és több kategóriában is esélyesnek…
Nagy siker volt a Mosolyogj című thriller, a közönség és a kritikusok is szerették. Előbbire bizonyíték, hogy a produkció 217 millió dolláros összbevételt hozott szerény, 17 milliós költségvetése mellett. A kellemes meglepetésben…
Szilágyi Zsófia Január 2. című filmjének vetítésével kezdődik a Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba helyező nemzetközi filmfesztivál október 8-án Szegeden – tájékoztatták a szervezők az MTI-t. Az október 12-ig…
Tizenegy német nyelvű alkotás és hét közönségtalálkozó várja október 10. és 20. között a közönséget a budapesti Művész moziban, a Szemrevaló Filmfesztiválon. A Goethe Intézet, az Osztrák Kulturális Fórum és a Svájci…