Kávé mellé

Ismét egy kispéntek, már célegyenesben a hétvége. Addig is töltődjünk fel egy fantazstikus illatkompozícióval, ami elnyerte A hét illata címet nálunk. 

Időjárás

Az Időkép előrejelzése szerint ma sok felhő lesz felettünk, és többfelé kialakulhat eső, zápor, viszont északon, északkeleten szárazabb marad az idő, és arrafelé pár órára a nap is kisüt. Sokfelé élénk, elsősorban északkeleten erős lesz az északi, északkeleti szél. Hajnalra 2 és 11 fok közé hűl a levegő, a kevésbé felhős északi völgyekben lesz a leghidegebb. A legmagasabb hőmérséklet 11 és 20 fok között alakul, a csapadékosabb tájakon mérhetjük a legalacsonyabb maximumokat.

🆘 Időjárási front nem lesz felettünk, de a hűvösebb idő miatt az érzékenyek körében továbbra is jelentkezhetnek görcsös panaszok, keringési problémák, fejfájás, valamint ingadozhat a vérnyomás. A szelesebb idő miatt tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, illetve ingerlékenység, nyugtalanság is előfordulhat. A felhős, csapadékos tájakon élők lehangoltak, kedvtelenek lehetnek, ugyanakkor romlik a hő- és komfortérzet.

Névnap: Mihály

Híres születésnapos

Kimondani is hihetelen, de 99.! születéanpját ünnepli ma Sir David Attenborough.

A világ talán legismertebb természettudósa, természetfilmese David Frederick Attenborough néven született 1926-ban Londonban. Bátyja Richard Attenborough színész. Tanulmányait Cambridge-ben és Londonban folytatta, az ötvenes évektől vesz részt a BBC különböző műsoraiban, mind a mai napig aktív. Legismertebb sorozatai: Zoo QuestÉlet a FöldönAz élő bolygóAz első ÉdenkertAz élet megpróbáltatásaiÉlet a fagybanA növények magánéleteA madarak életeLátlelet a FöldrőlAz emlősök életeÉlet a növények közöttÉlet hidegvérrel. 1985-ben lovaggá ütötték, pályafutása során számos könyvet publikált. Állandó magyar hangja Végvári Tamás volt.

A hét illata: Lancôme La Nuit Trésor Vanille Noire 

Ára: 44.950 Ft (50 ml)

Merülj el a Lancôme La Nuit Trésor Vanille Noire Eau de Parfum érzéki ölelésében, és fedezze fel a szenvedély titokzatos erejét! Ezt az illatot a Louvre múzeum éjszakai csendjében megélt romantikus pillanatok inspirálták. A La Nuit Trésor Vanille Noire a szeretet és a szerelem emlékét őrzi, felidézve azokat a különleges pillanatokat, melyeket szeretteinkkel éltünk át.

Két neves francia parfümőr, Amandine Clerc-Marie és Honorine Blanc művészetének köszönhetően született meg ez az új, addiktív illat, mely a fás-ámbrás szerelem sokszínűségét tárja fel. A kifinomult és nemes összetevők harmóniája egyedülálló illatélményt teremt. A vanília gazdag, gourmand jegyeit a bőrös akkordok emelik ki, míg a mézes damaszkuszi rózsa báját a füstös oud fa akkord egészíti ki, életre keltve ezt a váratlan, művészi illatkompozíciót.

Keresd a Marionnaud, a Müller, Douglas és a Notino polcain, valamint a webshopban!

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.