A 2020-as év nem csak a személyes gondolkodásmódunkat és hozzáállásunkat változtatta meg. Nem gondolnánk, de az idei év a divat, a szépségipar, a képzőművészetek és sok más egyéb terület alakulását is befolyásolta, nemcsak gazdasági vonatkozásban, de irányzatok és trendek vonalában is. Ezek a hatások érzékelhetőek a Pantone 2021-es színválasztásában is, ugyanis a világhírű színintézet rendhagyó módon idén egyszerre két árnyalatot választott meg az „Év színének”. Mivel a színek nagy hatással vannak a dekorkozmetikumok világára is, ezért az AVON Szakértői egy nagyító alá vették ezt a két meghatározó árnyalatot és szimbolikájukat.
Az „Év színének” megválasztása komoly kutatómunkát igényel minden esztendőben, hiszen a kulturális és társadalmi változásokra, trendekre válaszolva, a jelen történéseit fejezi ki. Elsőként 2016-ban fordult elő, hogy az intézet két színt választott, akkor egy rózsaszín és egy kék árnyalattal utalva a nemi megkülönböztetés súlyos társadalmi problémájára. Idén a COVID 19 járvány mellett a Black Lives Matter mozgalom is nagy befolyással hatott a színek kiválasztására. Olyan esztendőt tudhatunk magunk mögött, amikor is az emberi kapcsolatok fontossága alapjaiban változott meg, a remény és a bizakodás napról napra váltakozott a kétségbeesés és szomorúság érzetével.
Ezeket az érzéseket, a kapcsolatok és a pozitív gondolatok szükségességét fejezi ki a két kiválasztott szín. Az „Ultimate Grey” szürke és az „Illuminating” napsárga
házassága az erő és a remény üzenetét hordozza. Mindkét színnek megvan a maga érzelmi aspektusa, a szürke a megnyugtató gyakorlatias alap, amire szükségünk van, míg a sárga pedig a reményt és a jókedvet hozza el.


Viseljük bátran és magabiztosan ezt a két sokatmondó színt, hiszen ezekből erőt és kitartást meríthetünk legnehezebb napjainkon is!
