Szérumozz okosan – 5+1 fontos tudnivaló a szérumokról

Ma már nem csak a kozmetikusok használják a szérumokat és nem is pusztán a luxusmárkák vásárlói számára elérhetők ezek a magas hatóanyagú készítmények. Ám nem mindegy, hogyan és milyen termékekkel együtt használjuk őket.

Asztalos Gabriella, a Helia-D bőrgyógyász szakértője szerint összegyűjtötte, mire figyeljünk, ha beillesztenénk a csodaszereket a napi rutinunkba, és milyen tévhitek keringenek ezekről a különleges összetevőkről.

1. Nem kiváltja, hanem kiegészíti a krémeket

A szérumok ugyan csodafegyverek, azonban használatuk mellett továbbra is ugyanúgy szükség van a napi hidratálásra, a koncentrált hatóanyagtartalom ellenére ugyanis ezek csak kiegészítői lehetnek a napi arcápolásnak. Ugyanígy figyeljünk a megfelelő tisztításra és a fényvédelemre is, tehát az egyéb ápolókészítményeink megtartása mellett érdemes használni a szérumokat.

2. Pár csepp elég

Elsőre még a leginkább kedvező árú szérumok is drágának tűnhetnek az arckrémekhez képest, de ha tudatosan és megfelelően használjuk őket, sokáig kitarthatnak, folyékony állaguknak és a pipettás kiszerelésük pedig egyszerűvé teszi az adagolást. Asztalos Gabriella felhívja a figyelmet, hogy a szérumok koncentrált formában tartalmazzák az aktív hatóanyagokat, ezért pár csepp is elég belőlük egy-egy alkalommal. A gyakoriságot széruma válogatja: egyes termékeket elég hetente pár alkalommal használnunk, de számos készítményt ajánlott a napi rutin részeként alkalmazni. 

3. Tisztítás nélkül neki se álljunk!

Fontos, hogy a szérumokat megfelelően (akár micellás vízzel és arctisztító géllel is) tisztított, majd tonizált arcbőrre vigyük fel, és a kezünk is tiszta legyen a művelet kezdetekor. A tudatos arcápolás részeként érdemes hetente pár alkalommal eltávolítani az arcbőr elhalt rétegeit, szabad utat engedve ezzel a hatóanyagoknak. Bőrünk érzékenységétől függ, hogy enzimes vagy szemcsés készítménnyel hámlasszunk.

4. Hagyjuk beszívódni!

Az arcszérum a krémekhez hasonlóan a “leave-in” vagyis bőrön maradó kozmetikumok közé tartozik, így nem kell lemosni, hisz akkor nem tud megfelelően beszívódni és kifejteni a hatását. Ez alól Asztalos Gabriella szerint egy kivétel van: ha irritációt tapasztalunk, a bőr égni kezd vagy kipirosodik, akkor azonnal mossuk le a terméket, mert lehet, hogy valamilyen hatóanyagra érzékeny a bőrünk! Ha retinolos szérum okozott irritációt, akkor célszerű fokozatosan hozzászoktatni a bőrt, alacsonyabb koncentrációval és ritkább használattal kezdeni! A szakember arra is felhívja a figyelmet, hogy fontos mindig a krém előtt felvinni a szérumokat: cseppentsük a készítményt az ujjainkra vagy közvetlenül az arcbőrünkre, majd gyengéd mozdulatokkal masszírozzuk be a bőrbe. Várjuk meg, amíg teljesen beszívódik, és csak utána krémezzünk.

Fotó: freepik.com

5. Mindenkinek más a tuti

Sajnos nincs egyetlen univerzális szérum, amely minden bőrproblémára megfelelő lenne, ráadásul bőrünk állapota is rendszeresen változik, ennek megfelelően különböző hatóanyagokat érdemes alkalmaznunk. Ma már egyre sokoldalúbb szérumokat, úgynevezett boostereket is találhatunk, melyek kombinált hatóanyagtartalommal intenzívebben ápolják a bőrt.

Asztalos Gabriella szerint a retinolféléket tartalmazó szérumok ránctalanító, kollagéntermelést serkentő hatásukról ismertek, így a bőröregedéssel képesek felvenni a harcot. Ezek, valamint általánosságban a hámlasztó hatású szérumok használata esetén még fontosabb a fényvédő használata, hiszen fényérzékenyíthetik a bőrt.

A Niacinamide-os szérum a zsíros bőrűeknek ajánlott, ugyanis szabályozza a faggyútermelést és összehúzza a pórusokat, míg a C-vitaminos arcszérum használatával a pigmentfoltok halványíthatók, valamint a fényvédő hatása is erősödhet. Ha a vízhiányos bőr hidratálására keresünk szérumot, akkor a hialuronsav a nyerő összetevő, vízmegkötő képessége ugyanis molekulasúlyának akár ezerszerese is lehet.

+ 1 A kevesebb több!

Ha egyszerre többféle szérumot használunk, a szakember szerint mindenképp érdemes pár percet várni az egyes készítmények felvitele között. Fontos itt is a mértéktartás, egyszerre maximum 2-3 féle szérumot használjunk és a könnyedebb, vizesebb formulájúaktól haladjunk a testesebbek, olajosabbak felé! Még jobb, ha elosztjuk őket a reggeli és esti rutin között, például retinolos szérumot este, C-vitaminos változatot – amely a nap elleni védekezést is segíti -, valamint a koffein tartalmú szemkörnyék szérumokat pedig reggel használjunk. Hialuronsavas készítményt minden másnap, szalicilsavas terméket pedig 2-3 naponta alkalmazhatunk.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.