Endometriózis – Van segítség!

Már korábban is írtunk arról, hogy az endometriózis a termékeny életkorban lévő nők körülbelül 10%-át érintő, krónikus, jóindulatú betegség. Méhnyálkahártyához hasonló – endometrium – szövet megjelenését és szaporodását jelenti a méh üregén kívül, leggyakrabban a kismedencében, a petefészkekben, illetve a hashártya felszínén.

Ezek az endometriózis szigetek összhangban állnak a menstruációs ciklussal, ennek hatására belső szervi összenövések, immunológiai reakciók és sejtmediátor anyagok felszabadulása ciklikus fájdalmat és meddőséget okozhatnak.

A betegség okozta elváltozások érinthetik a méh izomzatát, a méhen kívüli hasűri és nemi szerveket, így a petefészket, petevezetéket, hüvelyfalat, a vastag-, vég-, illetve ritkábban a vékonybelet; a húgyhólyagot és a húgyvezetéket, sőt akár a májat, vesét, tüdőt is. Abban az esetben, ha az endometriózis nemcsak a szövetek felszínén helyezkedik el, hanem azok állományába hatol, mélyen infiltráló endometriózisról beszélünk. A betegség kialakulásának pontos oka nem ismert. Az általánosan elfogadott elmélet szerint a legtöbb nőnél előforduló retrográd menstruáció (a menstruációs folyadék fordított irányú, hasüreg felé történő távozása) okozza az endometriózis kialakulását.

Az endometriózis főbb tünetei

  • fájdalmas menstruáció 
  • tartós, krónikus kismedencei fájdalom 
  • vizelet-, illetve székletürítést kísérő fájdalom (súlyos esetben véres vizelet, illetve véres széklet) 
  • szexuális élet kapcsán fellépő fájdalom 
  • gyakran az egyedüli tünet a meddőség, mely a betegek körülbelül 40%-ánál fordul elő.

A panaszok rendszerint fokozódnak a menstruáció alatt. Ismert, hogy a fájdalom intenzitása és a betegség kiterjedése között nincs szoros összefüggés: igen kis eltérések is komoly fájdalmi tüneteket okozhatnak, ugyanakkor kiterjedt endometriózis is járhat akár teljes panaszmentességgel.

Az endometriózis könnyen összetéveszthető más, kismedencére kiterjedő betegséggel, például medence- vagy bélgyulladással, ezért a tünetek megjelenése esetében mindenképpen ajánlott a szakorvosok felkeresése. Diagnosztikája nehéz, akár 8-10 évig is elhúzódhat.

Az endometriózis gyakorisága – Több fiatalt érint, mint azt gondolnánk!

Az endometriózis döntően a fiatal, 25 és 35 év közötti nőket érinti. Hangsúlyozzuk, hogy döntően, hiszen a betegséget már egészen fiatal lányoknál (már 10-12 éves kortól), illetve 35-40 év feletti nőknél is diagnosztizálták. A betegség a termékeny életkorban lévő, 15-45 év közötti nők 10 százalékát érinti ma Magyarországon, több mint 200.000 érintettről beszélhetünk.

A diagnózis felállítása

A panaszok változatos intenzitása és a képalkotó eljárások korlátozott értéke miatt a diagnózis felállítása nem könnyű. Ebből adódik, hogy a diagnózis például az Egyesült Államokban a tünetek jelentkezésétől átlagosan 11 évet, az Egyesült Királyságban 7 évet késik. Hazánkban a tünetek kezdete és a végleges diagnózis között átlagosan 4 év telik el. A legszélesebb körben alkalmazott hüvelyi ultrahang vizsgálat elsősorban a petefészek ciszták kimutatására alkalmas. Kiterjedtebb endometriózis gyanúja esetén gyakran MRI vizsgálatot is javasolnak.

Ugyanakkor az említett képalkotó vizsgáló eljárások a különböző elhelyezkedésű endometriózis szigetek esetén eltérő, sokszor igen alacsony érzékenységűek, ezért jelenleg endometriózis gyanú esetén a leghatékonyabb diagnosztikai eszköz a műtét. A beavatkozás történhet nyitott hason keresztül (laparotomia), illetve hastükrözéssel (laparoszkópia). A laparoszkópos műtét során az összes látható elváltozás eltávolításra kerül a fájdalmi tünetek megszüntetése és a teherbeesési esély növelése céljából.

Az endometriózis kezelése

Az endometriózis kezelésének első lépése a laparoszkópos beavatkozás. Célja az összes látható endometriózisos elváltozás eltávolítása. A további gyógyszeres kezelés nélkülözhetetlen a tüneti kezelésben, és az endometrotikus elváltozások újbóli kialakulásának megakadályozásában. A laparoszkópos beavatkozás előtt lehetséges a betegség okozta fájdalom csökkentése non-szteroid gyulladásgátlóval vagy fogamzásgátló tablettával. A műtétet követően többféle gyógyszeres kezelési lehetőség áll rendelkezésre.

A gyógyszeres terápia megválasztása mindig a beteg gyermekvállalási szándékától függ. Célja minden esetben a betegség kiújulásának megelőzése, valamint a műtét során el nem távolított mikroszkópikus endometriózisos elváltozások növekedésének megakadályozása.

Aktív gyermekvállalási szándék esetén, attól függően, hogy a műtétet követően van-e lehetőség spontán teherbeesésre, illetve ha gyermekvállalási terv nem áll fenn, eltérő kezelést javasolnak.

Mivel a meddőség kialakulása annál valószínűbb, minél tovább van jelen a betegség, ezért ajánljuk a mielőbbi gyermekvállalást.

További hasznos információk: endometriozismagyarorszag.hu

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.