Száz film a gödöllői természetvédelmi fesztiválon

Négy helyszínen száz filmet nézhetnek meg a nézők a gödöllői Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztiválon, amelyet május 27-től 29-ig immár nyolcadszor rendeznek meg.

“Az előzsűri 108 ország több mint 1400 filmjéből válogatta ki a végleges programot, rangos nemzetközi stúdiók és alkotók küldték el nevezésüket. Az ingyenes fesztivál helyszíne a Gödöllői Királyi Kastély és parkja, a kínálatot számos családi és kulturális program színesíti” – mondta el Simon-Tábori Éva főszervező a fesztivál budapesti sajtótájékoztatóján.

Mint elhangzott, a fesztiválon animációs, dokumentum- és rövidfilmek, egész estés, valamint amatőrfilmek egyaránt láthatók, a Kárpát-medencei alkotások külön szekcióban versenyeznek.

“Sokrétű a kínálat, amelyben provokatív, gyönyörűséges, megríkató filmek egyaránt szerepelnek. Számos alkotás az adott téma bemutatása mellett megoldásokat, kiutat próbál mutatni a problémákból. Ilyen például a Miért fontos a biológiai sokszínűség című brit animáció, amelynek narrátora David Attenborough” – emelte ki Szalay Péter dokumentumfilm-rendező, a nemzetközi szekció zsűrijének elnöke.

Megemlítette, hogy vetítik Török Zoltán Vadlovak című munkáját, amely a hazai mozikban már sikert aratott, és nagy élményt ígér a világ egyik legnagyobb folyóját bemutató Ganga lelke, valamint a Gonarezhou, az orrszarvú visszatérése, amely egy kihalóban lévő faj megmentésére tett erőfeszítésekről szól. Számos film érkezett Dél-Ázsiából, egyik közülük a borneói orangutánokat, egy másik az ősfák kitermelését állítja a középpontba.

Széll Antal környezetvédelmi szakember, fotós, operatőr, a Kárpát-medencei szekció zsűrijének elnöke szerint több természetvédelmi film kijelöl bizonyos irányvonalakat, ami a biodiverzitás tartós megőrzésének lehet az alapja. Különleges versenyfilmnek nevezte a Duna-Dráva Nemzeti Parkot bemutató alkotást, Tóth Zsolt Marcell rendezését, amely a hazánk nemzeti parkjait bemutató sorozat része.

“Örvendetes, hogy a filmek készítői között számos fiatal, akár elsőfilmes alkotó található, másrészt megfigyelhető a szép természeti hangok bemutatására törekvés, illetve innovatív vágási technikák alkalmazása” – tette hozzá Széll Antal.

A sajtótájékoztatón jelen volt Ürge-Vorsatz Diána fizikus, klímakutató, aki emlékeztetett arra, hogy ötven évvel ezelőtt jelent meg a Római Klub jelentése A növekedés határai címmel, amelyben először kongatták meg a vészharangot, és a tudományos élet azóta próbálja az emberek figyelmét felhívni a közelgő bajra, kevés sikerrel.

“A tudomány tehetetlen, mert az emberek nem racionálisan döntenek, hanem szokásaik, a divat rabjai. A művészet abban tud nagyon fontos szerepet játszani, hogy megszeressük a természet minden kis alkotórészét és azokat eljuttassa a szívünkbe. A tudománynak együtt kell működnie a művészettel, mert a természetfilmek csodákat tárnak elénk, hiszen minden fajnak lényeges szerepe van egészségünk, fennmaradásunk, jólétünk, sőt, boldogságunk alakításában” – fogalmazott Ürge-Vorsatz Diána.

A Kék Bolygó Alapítvány által szervezett, idén immár kutyabarát VIII. Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál témája a zöldre-, újratervezés, a díszvendég Olaszország. A filmes mustra díjátadója május 28-án lesz a Gödöllői Királyi Kastélyban lesz. A családi programok között lesznek koncertek, kézműves és filmes foglalkozások, továbbá Trash Art kiállítás is. 

Forrás: mti.hu