Egy jó regény mindig magával ragad, de a hétköznapokban sokszor nincs időnk arra, hogy olvassunk, vagy a második oldalnál elalszunk. 🙂 A karácsonyi időszak ezért is szuper, mert mindenre jut időnk, amire szeretnénk. Válaszd ki a kedvencedet a következő regények közül és repülj el egy másik világba!
Lakóhajó a Szajnán
William Wharton amerikai író, pszichológus és festő első regénye, a varázslatos Madárka megjelenése idején irodalmi szenzáció volt, a belőle készült film pedig elnyerte a Cannes-i filmfesztivál zsűrijének nagydíját. Ezt olyan további sikeres regények követték, mint a Búcsú a szerelemtől, az Apa vagy az Éjfélre kitisztul. Mindörökké – Egy apa igaz története című művében lánya és unokái tragédiáját dolgozta fel.
A Lakóhajó a Szajnán szintén önéletrajzi mű: a szerző és családja életének közel húsz évét öleli fel. Az amerikai író és óvónő felesége már több mint tíz éve éltek Európában, amikor az 1970-es évek közepén úgy döntöttek: lakóhajón fognak élni. Feladják párizsi lakásukat, vásárolnak egy leégett lakóhajót olcsón, és a Szajnára költöznek. A hajót azonban előbb valóban lakhatóvá kell tenni, ami a vártnál több akadályt gördít eléjük – és sokkal tovább tart.
Miközben Wharton a festményeiből finanszírozza az életüket, a hajó elsüllyed, állandóan szivárog, mindig kell rajta javítani valamit, jön egy árvíz, aztán lángvágóval ablakokat kell vágni, lépcsőt kell építeni, pallóhidat kell javítani… – mi pedig az ezermester munka és a francia életvitel legapróbb részleteit is megismerjük, de mindezt a szerző sajátos stílusában, tele humorral, kalanddal, sírással és nevetéssel.
A könyvet olvasva végigkísérhetjük egy nagyszerű álom megvalósulását, és a háromgyerekes család kalandokkal teli húsz évét. Tanúi vagyunk nemcsak a fárasztó fizikai munkának, de az író gondolatainak is, látjuk a mindennapi robotot, de az alkotó művészt is, az apró örömöket és a megrendítő pillanatokat, és magunkba szívjuk a szövegből áradó életigenlést és szabadságot.
Kiadó: Jaffa
Szerző: William Wharton
Ára: 3.999 Ft
ITT tudod megrendelni!
Sherlock Holmes Nyárligeten

Kiadó: Corvina
Szerző: Csabai László
Ára: 3.106 Ft
ITT tudod megrendelni!
Mielőtt igent mondasz

Mindjárt itt a nagy nap, Emily pedig aprólékosan megtervezte pazar esküvőjét. Mindennek tökéletesnek kell lennie. A nagy eseményt azonban beárnyékolja egy szerencsétlen múltbéli esemény: a vőlegény és Emily testvére, nyolc évvel korábban autóbalesetet szenvedett, aminek következtében a báty tolószékbe kényszerült – a két család barátságának pedig örökre vége szakadt.
Az esküvői buli előrehaladtával a vendégek között egyre fokozódik a feszültség, és amikor éjféltájt a sötét kastélykertben holtan találják az egyik résztvevőt, az eltemetett sérelmek a felszínre törnek…
Kiderülhet-e a teljes igazság az egykori baleset homályban maradt részleteiről? Vajon ki és milyen áldozatra kész a fiatalok boldogságáért?
Malin Stehn előző kötetéhez, a Boldog új év című krimihez hasonlóan több szereplő elbeszélésén keresztül mutatja be, a múlt pillanatnyi döntései milyen súlyos következményekkel járhatnak a jelenben.
Kiadó: Partvonal
Szerző: Malin Stehn
Ára: 5.339 Ft
ITT tudod megrendelni!
Kisvárosi könyvesboltok – Téli csillogás

Kiadó: General Press
Szerző: Katharina Herzog
Ára: 3.990 Ft
ITT tudod megrendelni!
A legbátrabb nő

Kiadó: Álomgyár
Szerző: Ellie Midwood
Ára: 5.184 Ft
ITT tudod megrendelni!
Az utolsó vacsora

Kiadó: 21. Század
Szerző: Tasmina Perry
Ára: 4.118 Ft
ITT tudod megrendelni!
Az ajándék

Edith Eva Eger elsöprő erejű első könyve, A döntés azt mutatja be, hogy a szerző miként élte túl a koncentrációs tábort, miként dolgozta fel annak traumáját, és hogyan tudott lélekben is szabaddá válni. A világ legkülönbözőbb tájairól több ezer olvasó írt Edith Eva Egernek, hogy elmondják, mennyire hatott rájuk A döntés, miként segített feldolgozni múltjukat és fájdalmukat, s egyúttal arra kérték a szerzőt, írjon egy még gyakorlatiasabb kötetet.
Az ajándékkal Eger olyan kézikönyvet nyújt át olvasóinak, amely szelíden bátorít bennünket mindazon gondolataink és viselkedésünk megváltoztatására, amelyek a múltban gúzsba kötöttek bennünket.
A legrosszabb börtön ugyanis nem a nácik lágere volt, hanem az a börtön, amit Edith Eva Eger maga épített fel saját elméjében. A szerző bemutatja a leginkább bilincsbe verő érzelmi és lelki állapotokat – mint a félelem, a gyász, a düh, a titkolózás, a stressz, a bűntudat, a szégyen és az elkerülés –, valamint azokat az eszközöket, amelyeknek a segítségével megküzdhetünk ezekkel.
Saját és pácienseinek életéből vett példák segítségével minden fejezetben egy-egy gondolatébresztő kérdést jár körül. Mélységes empátiával, lényeglátással és humorral megírt kötetében a szerző rámutat arra, mindannyian sérülékenyek vagyunk, és mindannyian ugyanazokkal a kihívásokkal nézünk szembe. Az ajándék bátorít és segít bennünket, hogy kitörhessünk az önmagunk építette börtönből, feldolgozzuk traumáinkat és élvezzük az életet.
Kiadó: Open Books
Szerző: Edith Eva Eger
Ára: 3.199 Ft
ITT tudod megrendelni!
