Címke: film

A vártnál is népszerűbb a Bob Marley One Love

Nem lehet oka panaszra a Paramount stúdiónak, mert új produkciója eddig masszív 80 millió dollárt hozott. A Bob Marley One Love ezzel kategóriája – életrajzi film híres zenészről – egyik legsikeresebbje az…

Ezért vár még a sorára a Hang nélkül 3.

A Hang nélkül (2018) hatalmas sikere nyomán két évvel később elkészült a folytatás, és bejelentették 2025-re a harmadik részt is. Most azonban kiderült, hogy a Hang nélkül 3 kicsit később készül el,…

Abigail jobban odavág, mint M3GAN

Az utóbbi néhány év egyik legütősebb horrorjának számít a M3GAN, és méltó utódja lehet a vele bizonyos mértékben rokonítható Abigail. Az M3GAN-ben egy robotbaba indult gyilkos küldetésre, az Abigailben pedig hamvas, balettozó…

Ízekre szedik a Téli szünet főhősét

A című filmért már Arany Góbusszal elismert és Oscar-várományosként emlegetett Paul Giamatti nem hajlandó elárulni, hogyan érte el, hogy karaktere, a mindenki által utált Hunham tanár úr kancsal, miközben ő maga nem az.…

Bevételi álomhatár felé menetel az év gimis vígjátéka

Közel már a százmillió dolláros álomhatár a Bajos csajok számára, jelenleg a 92 milliós összebevételt lépte túl. A mindenhol taroló gimis vígjáték a ma már klasszikusnak számító 2004-es sikert fogalmazza újra a…