Ízekre szedik a Téli szünet főhősét

című filmért már Arany Góbusszal elismert és Oscar-várományosként emlegetett Paul Giamatti nem hajlandó elárulni, hogyan érte el, hogy karaktere, a mindenki által utált Hunham tanár úr kancsal, miközben ő maga nem az. A kíváncsiskodók rendre azt firtatják, a színésznek végig kancsalítania kellett-e a felvételek alatt, vagy utólag, számítógép segítségével érték el a kívánt hatást.

„Ez államtitok, de komolyan – mondta Giamatti a People magazinnak. – Nem mondhatok erről semmit, le kellett tennem rá a nagyesküt. Egyébként Alexander (Alexander Payne, a film rendezője – szerk.) ragaszkodott hozzá, hogy a karakterem kancsalsága legyen hétpecsétes titok, úgyhogy csak azt tudjuk mondani, hogy ez a mozimágia, és mindenki képzelje el hozzá, amit akar.”

A tanár úr kancsalságánál azonban nem szabad megállni, a szigorú tanerőnek ugyanis van még egy kitüntetett tulajdonsága, amiért külön utálja mindenki, a diákokat és a tantestületet is ideértve: átható halszagot áraszt. Ez egy ritka genetikai betegség miatt van így, amit trimethylaminuriának, nem orvosi nevén halszag-szindrómának hívnak.

„A halszaga miatt Hunham tanár úr még inkább kívülállónak számít, a tanítványai és a többi tanár fintorogva összesúgnak a háta mögött, aminek ő persze tudatában van” – magyarázza a színész.

A Téli szünet közben folytatja diadalútját. Mindenki kíváncsian várja, hogy 5 Oscar-jelölése közül hányat tud szoborra váltani, de már 109 díjat nyert különböző seregszemléken és fórumokon, így túlzás nélkül elmondható, hogy a moziévad legtöbbet dekorált filmje.

Téli szünet – hazai bemutató: 2024. február 29.

Forrás: UIP
Avatar photo
Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.