A ’80-as években Japánból indult el a kezdeményezés, hogy minden év szeptember 29-én megünnepeljük a kávékultúrát, így a mai is hivatalosan a kávé világnapja. Legyen az egy jó erős fekete, egy cappuccino…
A ’80-as években Japánból indult el a kezdeményezés, hogy minden év szeptember 29-én megünnepeljük a kávékultúrát, így a mai is hivatalosan a kávé világnapja. Legyen az egy jó erős fekete, egy cappuccino…
A 2023/24-es évad első bemutatója Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka lesz Mohácsi János rendezésében, míg a Pesti Színházban október 7-én a legismertebb izraeli drámaíró, Hanoch Levin Krum című tragikomédiájának magyarországi ősbemutatóját…
Ma rendezi meg a József Attila Színház a teátrum előtti téren és a Déryné közben hagyományos évadkezdő utcabálját, amelyen zenés, táncos, családi programokkal, gyermekfoglalkozásokkal várják a látogatókat. A színház szervezésében megvalósuló rendezvényen…
Több mint félezer programot, köztük színházi előadásokat, irodalmi eseményeket, képzőművészeti és családi rendezvényeket, koncerteket kínál augusztus 1. és 5. között a 16. Ördögkatlan fesztivál. A fesztivál társigazgatója, Bérczes László a fesztivált beharangozó…
A Centrál Színház nyárra a Szigliget Várudvarba költözik. Idei sikerdarabja, a 2:22 július 24-től augusztus 4-ig minden este 21 órakor hűsítő borzongással szolgál majd a fülledt nyári estéken. Szerelem, csalódás, humor és…