Címke: társadalmi felelősségvállalás

XVII. NN Ultrabalaton  – A rekordok eseménye

Megdőlt a pályacsúcs a rekordmezőnyt felvonultató 17. NN Ultrabalatonon. Mihalik Norbert 16 óra 27 perc 54 másodperc alatt teljesítette a 211 kilométeres távot. A korábbi csúcsot Bódis Tamás tartotta 16 órával, 34…

Valójában nem is lenne szükségünk öblítőkre

A boltokban kapható öblítők nagy része inkább nevezhető illatosítónak, hiszen a mosási folyamat szempontjából teljesen felesleges, ráadásul főként kőolajszármazékot tartalmaznak, ami beleívódik a ruhákba és a bőrön keresztül később felszívódik a szervezetben.…

Újra segít a menhelyi kutyáknak a Főtaxi

A Főtaxi idén is segít az örökbefogadásra váró kutyáknak gazdát találni. A taxikban elhelyezett tableteken és a vállalat közösségimédia-felületein arra biztatják az utasokat és az ügyfeleket, hogy ismerkedjenek meg a Szent Ferenc…

Write Her Future – A nők részvétele az oktatásban mindannyiunk jövője

2018-ban Franciaországban egymillió nő volt írástudatlan. Jelenleg Japánban a technológiai ágazatban dolgozó mérnökök közül csak minden ötödik nő. Németországban a nők több mint fele olyan állásra jelentkezik, amelyre túlképzettnek számít. Szerte a…