Újra segít a menhelyi kutyáknak a Főtaxi

A Főtaxi idén is segít az örökbefogadásra váró kutyáknak gazdát találni. A taxikban elhelyezett tableteken és a vállalat közösségimédia-felületein arra biztatják az utasokat és az ügyfeleket, hogy ismerkedjenek meg a Szent Ferenc Állatotthonban élő négylábúakkal, és támogassák az alapítványt vagy fogadjanak örökbe egy házikedvencet.

A sikeres tavalyi kampányt kísérő kedvező tapasztalatok nyomán idén is folytatja együttműködését a Főtaxi és a Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány. A Főtaxi egyrészt főként élelmet és játékokat tartalmazó adománycsomaggal segíti az állatotthon munkáját, másrészt ismét több millió forint értékű médiafelületet biztosítva járul hozzá ahhoz, hogy a menhelyen élő kutyák és leendő gazdáik mielőbb egymásra találhassanak. 

Az egy évvel ezelőtt elindult, hosszú távú együttműködés keretében hat hónapon keresztül „mutatkoztak be” az örökbefogadásra váró négylábúak a taxikban található tableteken és a Főtaxi közösségimédia-felületein. Mivel az utasok körében is pozitív fogadtatásra talált a kezdeményezés, nem volt kérdés az idei folytatás: az újabb fél éven át tartó kampány során arra ösztönzik a reménybeli gazdikat, hogy látogassanak el az állatotthonba és ott találjanak rá a szívükhöz leginkább közel álló kutyusra. Az örökbefogadásra váró állatok adatlapjai az Állatotthon oldalán érhetőek el: www.szentferenc.hu. 

„A Főtaxi elkötelezett aziránt, hogy aktívan részt vegyen a társadalmi felelősségvállalásban. Ennek részeként – amellett, hogy flottánkban folyamatosan növeljük környezetkímélő elektromos autók számát, folytatjuk a faültetési programunkat, valamint csökkentjük a papírfelhasználásunkat – a Szent Ferenc Állatotthonnal tavaly elkezdett együttműködést is megújítottuk. Jót tenni mindig különleges élmény, így idén is személyesen kerestük fel és ajándékoztuk meg az otthon lakóit, az adományozás megvalósításában taxis kollégáink is részt vettek. Biztos vagyok benne, hogy a taxik tabletjén megjelenő felhívás idén is sokakhoz eljut majd, én pedig biztatok minden állatbarátot, hogy akár pénzadománnyal, akár az általuk forgalmazott termékek megvásárlásával támogassa az alapítványt vagy fogadjon örökbe egy házikedvencet” – mondta Reich Ádám, a Főtaxi vezérigazgatója.

A szinte kizárólag adományokból működő Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány 30 éve ad átmeneti vagy végleges otthont az elárvult, olykor testileg-lelkileg sérült kutyáknak, évente pedig 150-200 négylábúnak segít új gazdát találni. Az állatok – koruktól, nemüktől és egészségügyi állapotuktól függően – csak az alapvető állatorvosi ellátás (pl. parazita elleni kezelés, védőoltások, mikrochip-beültetés és ivartalanítás) után kerülnek új otthonukba. 

„Küldetésünk 1995 óta az elhagyott, sérült állatok rehabilitálása, gondozása és örökbeadása. Az egyre nehezebb gazdasági helyzetben gyakorlatilag a fennmaradásunk a tét, ezért a támogatás minden formája sokat jelent számunkra. Legyen szó pénzbeli vagy tárgyi adományról, személyes szerepvállalásról, örökbefogadásról, mindegyik hozzájárulás segít abban, hogy az állatotthont üzemeltetni tudjuk. Külön öröm, hogy a Főtaxival immár második alkalommal indítjuk el közös kampányunkat, mely lehetővé teszi, hogy minél több örökbefogadó gazdit és lelkes segítőt találjunk” – mondta Merza Rita, a Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány vezetője. 

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.