Az esernyő – novella

womagic_palotás_petra

Palotás Petra legújabb novellájának főszereplője nem akárki. Ha véggigolvastad, látogass el Petra Facebook oldalára, ahol elárulja, mi Cilike valódi neve és milyen kapcsolatban állnak egymással. 😉

(1955. Budapest)

Cecília unottan bámult ki a 6/b ablakán, már kettő is elmúlt, de még egy ideig nem reménykedhetett a szabadulásban. Legalább, ha matekórából dupláztak volna, vagy történelemből, ahol a fejtörők vagy az izgalommal átitatott múltbéli események könnyen feledtetik az időt… De biológiából? Tényleg ennyire fontos lenne a kitinpáncélos rovarok szerelmi élete?
Hát őt cseppet sem érdekelték, a giliszták pedig még kevésbé, azoktól már akkor is undorodott, amikor Józsika, a kisöccse először fűzte őket a horgászhorogra.
Odakint sötét felhők gyülekeztek az égen, ellentmondást nem tűrve, visszavonulásra kényszerítve az október eleji napsugarakat.
A két szoros fonatú, lila masnis copfot viselő kislány kapva a váratlan izgalmakon, érdeklődve figyelte az égbolt csatáját, ahol a tüzes villámok egyre inkább közelebb hozták a dörgéseket. Okos kis szeme csillogva jelezte, hogy újra munkába állt az agya: lelkesen számolgatta, hogy milyen messze üthetett be tőlük a ménkű.
– Pénteken témazáró! – harsogta a szőke kontyos osztályfőnök, már a csengő előtt néhány másodperccel jelezve, hogy ennyi volt a mondanivalója mára.
Cili összerezzent, nem szerette Szabó tanárnő orgánumát. Pedig az asszony valószínűleg a légynek sem tudott volna ártani, na persze a tananyaghoz tartozó rovarelemzéseket leszámítva. De Cili ki nem állhatta ezt a mély, erős hangszínt, a házukban lakó Balogh nénire emlékeztette, aki reggeltől estig arra várt, hogy mikor tud valamelyik gyerekre rákiabálni.
„Csukd be a kaput! Nehogy lelökd a virágládát! Ne csurgasd a vizet! Ne kiabálj!” – zengett tőle gyakran a körfolyosó, valójában mindenkinél nagyobb hangzavart keltve.
– Van esernyőd? – hajolt hozzá a kicsengetéssel szinte egyszerre Szemes Zsuzsi a szomszéd padból.
– Esernyőm? – meredt rá Cili, mintha valamilyen teljesen váratlan kérdést zúdítottak volna rá.
– Esernyőd, esik. Nem látod? Az enyém otthon maradt, bőrig ázunk.
– Van, van – felelte Cili, majd kelletlenül előhúzott a pad alól egy fekete, igencsak megtépázott darabot.
– Szebbet nem találtatok? – húzta fel Zsuzsi a szemöldökét, majd lebiggyesztett szájjal hozzáfűzte: – Mindegy, mára megteszi.
Cili tűzpiros arccal pakolta össze a táskáját. Nem tudta eldönteni, hogy a Szemes Zsuzsit vagy a nagybátyjától örökölt, foltozott ernyőt utálja-e jobban ebben a pillanatban.
Odakint, a Lovag utcában azonban a sötét felhőkkel szinte egyszerre szálltak tova a komor gondolatok is. A két kislány megannyi titkot átbeszélve lépdelt hazafelé az őszi esőtől áztatott köveken.
Már majdnem három volt, amikor két sarokkal arrébb aztán búcsút vettek egymástól, Zsuzsika a Nagymező utcán sietett tovább, Cili pedig befordult a Zichy Jenő utcába. Még nem ebédelt, a táskájában összenyomódott uzsonna pedig ma valahogy nem nyerte el a tetszését. Éhes volt, hangosan korgott a gyomra, szíve szerint betért volna tejboltba, de tudta, hogy leszidnák érte, hiszen otthon frissen főzött, meleg ebéd várja. Ráadásul a zsebpénzét sem kakaóra szánta, másra gyűjtött, valami igazi, komoly, felnőtt dologra.
– Cili, Cilike, szerelmes a Feribe! – süvített el mellette hirtelen egy 8 éves forma kissrác, nagyokat nyerítve az utána rohanó barátaival.
– Nem is igaz. Dedós! – kiáltott a szintén hazafelé igyekvő kisöccse után Cili, nehezen bevallva magának, hogy tényleg nem hagyja hidegen a szomszéd Feri.
Elfáradt a hosszú naptól, keskeny kis válláról újra és újra lecsúszott a könyvekkel teli táska. Elcsigázottan, de azért szedte a lábát, hogy minél hamarabb élvezhesse az illatos bablevest és a már reggel megígért palacsintát.
A 21-es szám előtt azonban, mint egy láthatatlan erőtől megbabonázva, lelassított. Gábler esernyőbolt – állt a cégtáblán. Cili megállt a kirakat előtt, az üvegből egy rakott szoknyás, babarózsaszín, kézzel kötött kardigánt viselő kislány tekintett vissza rá, de nem a saját tükörképe volt az, ami ennyire lenyűgözte: hanem egy zöld kockás, hosszú, fanyelű esernyő. Egy csodálatos, zöld kockás, fanyelű esernyő… Udvariasan és vágyakozva biccentett felé, hiszen már hetek óta ismerték egymást, pontosabban szeptember ötödike óta, amikor is Gábler bácsi kitette a borsos árú, kézzel készített egyedi darabot a kirakatba. Cili azóta spórolt. Nem vett sem cukorkát, sem rágógumit a trafikban, és a délutáni kakaóról is lemondott a tejboltban. Ha szerencséje van, úgy három-négy év alatt összerakja a pénzt, addig meg legalább így találkoznak, az üvegen keresztül.
Otthon csak egyszer említette a vágyát, de az édesanyja, aki hajnalonta fűteni járt a Tanácshoz, hogy aztán délután a gyerekeit tudja ellátni, azonnal kijózanította. Ennivalóra kell a pénz, és lakbérre, a második emeleti szoba-konyhás lakáshoz. Van tiszta, vasalt ruhájuk is elég, de flancolni nem tudnak, verje ki a fejéből, ott van a Bandi bácsitól kapott ernyő. Semmi baja, az egy-két apró lukat meg is lehet foltoztatni majd.
Cili jó kislányként nem hadakozott, akkor majd ő, a zsebpénzéből… előbb-utóbb. A cukorka úgyis kövérré teszi – vigasztalta magát.
Elszaladt az október, majd utána cammogott az ónos esőtől áztatott szutykos november is.
Szülői engedéllyel Ciliék olykor iskola után csavarogtak egyet a már karácsonyi fényekben úszó Andrássy úton, hogy gyönyörködjenek az ünnepi díszbe öltöztetett kirakatokban. De Cili szemében egyetlen kirakat sem tudta felvenni a versenyt a Gábler esernyőbolt üvegdobozával.
Aranyvasárnap is nyakukba vették a várost, hogy szenteste előtt még egyszer magukba szívják a hófehér bundába burkolt Pest fahéjjal és forralt punccsal átitatott illatát. Négyig, sötétedésig kaptak kimenőt, ezért bűnük teljes tudatában, miszerint már tíz perce otthon kellene lenniük, sebesen kapkodták Józsikával a lábukat. Cili már arra is felkészült lélekben, hogy ezúttal nem időzhet a 21-es szám előtt, hogy ezúttal csak egy röpke pillantással üdvözölheti majd az esernyőt.
A 19-es számnál már szaporábban vert a szíve, a 21-esnél pedig földbe gyökerezett a lába, összeszorult a kis torka és kigurult egy hatalmas könnycsepp a szeméből. Szebbnél szebb esernyők trónoltak a kirakatban, lila csíkos, piros pöttyös, egy elegáns bordó, hajlított mahagónimarkolattal, de a zöld kockás, Cili-esernyő sehol sem volt.

***

Szenteste karácsonyi dalok szűrődtek ki a rádióból, Erzsébet már a desszertet tálalta az ünnepi vacsorához. Cili és Józsika élvezettel falta az éjfeketén csillogó zserbószeleteket, miközben az édesapjuk több-kevesebb sikerrel megpróbálta becsempészni a pénz helyett fizetségként kapott használt könyvekkel teli ládát a fa alá. Cilike örülni fog neki, és talán Józsika is talál köztük majd valami kedvére valót – bizonygatta József magának, amikor elvállalta az első emeleten a szobafestést. Nehéz időket éltek, mindent meg kellett becsülni.
Vacsora után a gyerekek kiszaladtak még egy percre a gangra, hogy a csillagszóró és a csengettyű hívó szavára a konyhán keresztül újra beviharozzanak majd a fenyőillatú szobába.
Már a könyveknek is nagyon örültek, de amikor még mindketten kaptak egy-egy piros selyempapírral borított csomagot, még inkább felragyogott a szemük.
– Egy fakard, egy fakard! – lelkendezett Józsika őszinte örömmel, de fél szemmel azért a saját ajándékát bontogató nővérét lesve.
A meleg fényekben csillogó karácsonyt és a vidám, tarkabarka szilvesztert szürke, komor, csapadéktól koptatott januári napok követték. Már mindenki a tavaszt emlegette, a bárányfelhőkkel kergetőző simogató sugarakat.
Csak egy barna copfos kislány nem bánta az esőt, csak ő volt az, aki a zöld kockás, fanyelű ernyőjével úgy tudott lépdelni a Zichy Jenő utcában, hogy a legzordabb télben is napsütést hozott a szívekbe.

Ha szeretnél még több novellát olvasni Petrától, klikkelj IDE!
Még nincs hozzászólás

Hozzászólások lezárva