Barátság – novella

Petra ismét egy csodálatos történetet hozott nektek. Most az igaz barátság erejéről. Könnyeket csal a szemekbe, de a mondanivalója mindennél többet ér.

1992, Margitsziget

Jázmin színes női magazinokat lapozgatott. A Nők Lapját már kiolvasta, újabb sorokra és képekre éhezett. Klóros víz szaga keveredett az izzadt testekre kent napolajok illatával. Tömve volt a strand. Vörös sörhasak, falatnyi bikinik, a felfújható strandlabda víztükörbe csapódásánál a spricceléstől visító lányok, a langyos sörtől már délben pityókás fiatalemberek. Sokan tolongtak a nemrég épített ötpályás csúszdán, és bár Jázmint is vonzotta a kaland, a fél órán át tupírozott frizuráját nem merte kitenni a nedves veszélynek. A hullámfürdőt ugyanezért kerülte, bőven elég neki a Margit-forrás vízével táplált klasszikus medence. Amúgy is leginkább barnulni akart, egy kis színt szerezni, hogy ne világítson Szilvi kreol bőre mellett. Roma felmenőkkel persze könnyű… És bár Szilvi tagadta, az ő anyukája biztos volt benne, hogy roma vér csörgedezik az ereiben, miután összefutottak Szilvi nagyszüleivel. Nem mintha számítana, hiszen dolgos család – így mondta az anyja, majd hozzáfűzte, hogy a kevés dolgos családok egyike. Az anyja szerint ez bóknak is vehető, de amikor egyszer megemlítette Szilvinek, az a füléig vörösödött, és két napig nem állt szóba vele.

Nyolcévesek voltak ekkor.

Hogy az állítás melyik része sértette a barátnőjét, nem volt egészen egyértelmű Jázmin számára, de érezte, hogy hibázott, ezért az anyjától elcsent gyöngyházszínű körömlakkal próbálta helyrehozni a tévedését. Lassan tíz éve voltak legjobb barátnők, a legjobb barátnőség minden szépségével és az örök konkurencia minden átkával. Ő ült le elsőben az őzikeszemű lány mellé, de Szilvi volt az, aki onnantól kezdve árnyékként követte. Az iskolai teljesítményük állandó összehasonlításán és a gyöngyházszínű körömlakk esetén túl,

az első igazi konfliktus negyedikben érte őket utol, amikor az ötödikes Lévai Guszti mindkettőjüknek hozott egy-egy Donald rágót, amiket ráadásul titokban adott nekik oda, mindkettőjükkel elhitetve, hogy csakis ő a megajándékozott.

A lányok a másnapi, legjobb barátnők közötti titokmegosztásnál az igazságtól leforrázva mutogatták egymásnak a rágókhoz csomagolt, négyrétbe hajtogatott apró képregényt. Egy hétig látványosan kerülték egymást, de a szülői tanácsnak köszönhetően egy idő után kibékültek, belátva, hogy valójában csak a Guszti érdemel büntetést. Szilvi két Leo jégkrémmel közeledett, hosszú, barna combjánál csak a fekete tincseit vonzották jobban a szemek. Két srác elismerően füttyentett az előttük elhaladó szépség után.

Jázmin felkönyökölt, és lejjebb tolta a napszemüvegét.
– Te fogytál? – szegezte a barátnőjének a kérdést.

A hajára sosem volt irigy, az ő messziről rikító vörös hajkoronájával nehéz lett volna felvenni a versenyt. Más típusú szépségideált testesítettek meg, de az olyan objektív dolgok, mint a darázsderék, azért felettébb bosszantották. Különösen most, a válogatás második fordulója előtt. Tavaly, tizenhat évesen kezdtek modellkedni, és úgy tűnt, hogy néhány apróbb siker után most valami egészen nagy dolog is a horgukra akadhat. Mármint az egyikükére. Egy reklámfilm-főszerep, olyan, amit a mozikban is vetítenek majd. Az első fordulón már túl voltak, maguk mögé utasítva vagy ötven lányt, és már csak összesen tízen maradtak. Megünnepelték, vörösboros kólával és ananászos pizzával, nem győzvén hangoztatni, hogy mennyire örülnek a másik sikerének, hogy ő is továbbjutott, és annak, hogy együtt élnek majd meg egy újabb kalandot. Egy újabb kalandot, ahonnan persze majd csak az egyikük léphet tovább. De erről nem beszéltek, volt még két hetük a második körig, addig inkább élvezni akarták a szünidő minden szabad pillanatát.

– Csak egy kilót – mosolygott Szilvi tettetett szerénységgel. – Nem volt csokis, remélem, ez is megfelel – nyújtotta oda Jázminnak az oroszlános vanília jégkrémet.
Jázmin ösztönösen utánanyúlt, aztán végigmérve Szilvi sárga bikinibe csomagolt tökéletes alakját, meggondolta magát:
– Köszi, de az epreset szeretem, edd meg nyugodtan az enyémet is – dőlt vissza elégedetten a nyugágyra.
Szilvi megvonta a vállát, és mohón a fagylaltnak esett.
– Majd leúszom – magyarázta tele szájjal, miközben a nagymedence felé bökött.

***

Hetente többször kijártak a Margitszigetre, a tenger helyett a Palatinus habjaival kellett beérniük, de megfogadták, hogy ha augusztus végéig a modellkedéssel eleget keresnek, az utolsó héten nyakukba veszik a világot, de legalábbis elhúzzák a csíkot a Balatonra. Két hét múlva mindketten továbbjutottak, az ügynökségnek egy hajszállal Szilvi tetszett jobban, a megrendelőt viszont elvarázsolta Jázmin hajkoronája. Fussanak még egy kört, élesben, amikor már szöveget is mondanak a lányok, ha meglesz már a végleges kulissza – érkezett a szakmai javaslat. A telefonszámuk megvan, majd értesítik őket. Valószínűleg csak a nyár vége felé, addig is igyekezzenek jó formában maradni. Igyekeztek. Szilvi különösen, olyannyira, hogy minden idejét a sportolásnak szentelve fel sem tűnt neki, hogy napok óta elmarad a barátnője. Nem voltak ugyan kőbe vésett közös edzések ezek, csak olyan lazán megbeszélt időpontok, délelőtt futás, délután, ha nem strand, akkor edzőterem. De azért sok időt töltöttek együtt. De Jázmin hétfő óta nem bukkant fel, még szombaton hosszan telefonáltak, és ha nem követeli magának Jázmin mamája a vonalat, talán még hosszabban tették volna.

Fiúügyek, a reklámfilm és Jázmin egy ideje furcsa közérzete volt a téma, a szokatlan gyengeség, túlzott fáradékonyság, és a hirtelen bekövetkezett fogyás. Nem eszik a válogatás miatt, és nyilván ezért is gyengélkedik – szögezte le Szilvi magában, de azért nem akart a barátnőjére támadni, és azzal is egyetértett, hogy nem árt néha egy vérvétel. Arról, hogy a vérvételt esetleg egy teljes kivizsgálás követi majd, Jázmin nem beszélt, és Szilvi a barátnője hétfői orvosi időpontjának sem tulajdonított nagy jelentőséget. Valószínűleg megbeszélik majd, hogy egyen több vitamint, és legyen többet a friss levegőn – vonta meg a vállát, miután elbúcsúztak.

***

Néhány nap elteltével, vasárnap azért rácsörgött, de többszöri próbálkozásra sem érte el. Sokáig foglaltat jelzett a vonal, aztán az apja vette fel, aki csak idegesen makogott valamit arról, hogy a lánya a kádban van, utána pedig egy filmet néz közösen a család, úgyhogy ne keresse, majd jelentkezik ő, ha alkalmasabb.
– Oké, rendben – tette le csodálkozva Szilvi a kagylót, és az értetlenségébe egy kis sértettség is vegyült.
Legalább a szerdát megbeszélhették volna, hiszen nyilvánvalóan Jázmint is felhívta az ügynökség. Szerda reggel tízkor van jelenésük a Filmgyár egyik stúdiójában, lenne még mit átbeszélniük, de ha nem fér bele egy fürdés és egy mozizás közé…
– Talán berezelt, mégiscsak egymás ellen lesztek megmérettetve, várd meg, amíg jelentkezik – magyarázta neki az édesanyja, de Szilvi nem érte be ennyivel.
Hétfő reggel, egy három kilométeres római-parti kocogás után becsöngetett Jázminékhoz. A barátnője anyja nyitott ajtót, a megszokottal ellentétben ziláltan, smink nélkül, aprókat hunyorogva, vörös szemmel, mint aki sírt vagy legalábbis mint aki alig aludt az éjszaka.
– Á, te vagy az? – kérdezte, és mintha mást várt volna, csalódottan csengett a hangja. – Azt hittem, a férjem. Levitte a Dunához a kutyát sétálni, de már itt kellene lennie, friss zsemlét is ígért. Meg barackot, olyan lédúsat, tudod, amilyet Jázmin szeret – magyarázta sűrű bólogatások közepette. – Ilyen meleg van? – nézett végig a nyári ruhát viselő lányon, majd összébb húzta magán a köntösét, mint aki fázik.
Szilvi furcsállotta, hogy még nem öltözött fel, és azt is, hogy még mindig a küszöbön kell ácsorognia.
– Itthon van Jázmin, bemehetek? – kérdezte tétován.
Kispál és a borz szűrődött ki a barátnője szobájából, ezért tudta, hogy az első kérdése valójában felesleges volt.
– Jázmin? – kérdezett vissza a nő üveges szemmel, majd hátralesett, mint aki nem biztos benne, hogy mit szabad felelnie.
– Hagyjad, anya, előbb-utóbb úgyis találkoznánk valahol – bukkant fel a lánya mögötte.
Egy szürke tréningnadrágot viselt, fehér pólót, és egy, a homlokáig mélyen behúzott zöld pamutsapkát, ami alól fakón, kókadtan lógtak ki a máskor élettel és hajlakkal teli vörös tincsei.
– Ti aztán beöltöztetek ma – vigyorgott rá Szilvi tétován, majd lerúgva magáról a szandálját, bemasírozott a barátnője után.
Jázmin magukra csukta az ajtót, és felhangosította a zenét.
– Nem bírom, ha sír, még nekem kell vigasztalni – bökött a fejével az előszoba felé, az anyjára utalva.
Szilvi kicsit szaporábban vette a levegőt, a tekintete értetlenséget tükrözött. Mi van Jázminnal, és mi van Jázmin anyjával, végre felvilágosítaná valaki? – cikáztak a gondolatai. De akarja-e egyáltalán tudni a választ, akarja-e, hogy szembenézzen az egyre erősödő nyomasztó feltételezésével.
Egy fél pillanatig szótlanul bámulták egymást, majd Szilvi felemelte a kezét, a barátnője felé nyúlt, de Jázmin lefékezte, és inkább maga vette le a sapkát.
Vastag, vörös tincsek ragadtak a pamuthoz, nyomorult magyarázatot adva a még ki nem hullott maradékra.
– Nehogy elbőgd magad! – próbálta lefékezni Szilvit, aki nehezen tudta kordában tartani a szája sarkának a remegését.
– Nyugi. Jók a túlélési esélyeim, és az állandó émelygést leszámítva elég jól vagyok – erőltetett magára egy vigyort. – Ne aggódj, tényleg meg fogok gyógyulni, időben lecsaptunk erre a rohadékra.
– De hát mikor tudtad meg, és…? – hebegte a barátnője.
– A vért már korábban levették, és volt utána még pár más vizsgálat is, csak nem akartam senkit beparáztatni. A diagnózist hétfőn kaptam, és már szerdán meg is kezdték a kezelést, és amint látod, már dolgozik bennem a koktél – markolt ki a hajából egy újabb tincset.
Szilvi dermedten bámulta, nem tudott megszólalni, Jázmin törte meg a néhány másodperces csendet.
– Anyám nem volt rá képes, apám meg olyan ügyetlen – nevetgélt, majd egy elektromos borotvát nyomott a barátnője kezébe. – Na, ne kéresd már magad! Ez csak haj – csuklott el a hangja. Majd visszanő – bizonygatta, leginkább magának.
Szilvi szótlanul, gyengéden, csíkonként haladt.
– Aztán büszke legyek ám rád a reklámban! Ügyes legyél szerdán! – simított végig Jázmin a tar fején, amikor a barátnője lekapcsolta a gépet.

***

Két nappal később Jázmin csengetésre ébredt. Először csak röviden nyomták meg, majd hosszan, sürgetően, jelezve, hogy az ajtó előtt álló nem ér rá, vagy hogy fontos mondanivalója van. Elég jól aludt, a körülményekhez képes kifejezetten jól érezte magát, a konyhából beszállingózó rántotta illata még az étvágyát is meghozta.
Két mozdulattal egy kendőt kötött a fejére, és egy halvány mosollyal jelezte az anyjának, hogy ő szeretne ajtót nyitni.
– Szilvi?! – meredt a küszöbön álló barátnőjére.
Szilvi az órájára pillantott.
– Tíz perced van felöltözni, ha akarod, kisminkellek. Apám lent vár a kocsiban, majd útközben bekapsz valami. Mindent hoztam, amire anyukád szerint most étvágyad lehet. A válogatáson majd kiderül, hogy melyikünk alkalmasabb a szerepre – közölte egy kacsintás kíséretében, Jázmin pedig csak állt, földbe gyökerezett lábbal, szótlanul: a szemében egyre gyűlő szeretetkönnyektől már csak homályosan látva a barátnője frissen leborotvált, kopasz fejét…

Ha szeretnél még több novellát olvasni Petrától, klikkelj IDE!

Még nincs hozzászólás

Hozzászólások lezárva