Kegyes igazság – novella

Dénes Évi egy olyan történetet hozott most nektek, ami bármelyikünkkel megtörténhet. Te hogyan döntenél?

Becsukta maga mögött az ajtót. Még egy darabig kapaszkodott a kilincsbe, hátha valaki felébreszti a Csipkerózsika álomból, és azt mondja neki, mindez nem igaz.

A legjobb barátnője. Mit mondjon most neki?

A rémálom, amit eddig csak a filmekben látott, most valósággá vált. Éppen a jól megszokott jóga óra utáni frissítőjét iszogatta, amikor Iza lehuppant mellé a padra. Az öltözőből akkorra már mindenki elment, csak ők ketten ücsörögtek a fémszekrények rideg ölelésében.

-Nem hiszed el, kivel randizom ma este! – fordult oda hozzá kerekre nyílt szemmel Iza.
-Kivel? – érdeklődött, miközben hátát a szürke szekrénynek támasztotta.
-Az irodában találkoztam egy sráccal. Pár emelettel feljebb dolgozik, néha összefutunk a kantinban, pár szót váltunk, miközben izzik körülöttünk a levegő, aztán ennyi. Ma reggel pedig, hihetetlen, de vacsizni hívott! – hangja úgy csengett, mint karácsonyfán függő rézcsengő Szent Estén.
-Ó, ez csodálatos! – örvendezett Amy, miközben egy megmagyarázhatatlan, furcsa érzés kerítette hatalmába. – És ki a srác?
-Egy top menedzser, jóképű, magas. Tudod, az esetem – igazította meg mély dekoltázsán a pink muszlin blúzt.
-Hogy hívják? – bökte ki váratlanul, miközben maga sem értette, miért teszi fel ezt a teljesen értelmetlennek tűnő kérdést. Annyi fiú van a városban…
-Tamás – Iza már attól a fellegekben járt, hogy kimondta a fiú nevét.
-Milyen Tamás? – Amy az ösztöneit követve faggatta tovább.
-Á, úgyse ismered – vágta rá Iza, miközben rúzsozni kezdte az ajkát.
-Nem baj, csak úgy kérdeztem – vonta meg vállát a lány.
-Amúgy Takács Tamás – legyintett a top modell alkatú, szőke hajú lány, aki most úgy nézett ki, mint amikor Barbie Kennel készül randevúra.
-Milyen érdekes, két Takács Tamást is ismerek – ráncolta össze szemöldökét Amy, aki még mindig melegítőnadrágban ücsörgött a padon.
-Az enyémet biztosan nem ismered, ő a Luminion ügyvezetője – pattant fel kacéran Iza, és felkapva kabátját, búcsút intett jógaoktatójának. – Késésben vagyok, következő alkalommal elmesélem, mi volt!

Amy döbbenten ült az öltözőben. Nem tudta, hogy a fémszekrény ajtaja vagy az utolsó mondat fagyasztotta meg a szívét, lelkét, de hányni tudott volna. Émelygett, szédült, egyre szaporábban vette a levegőt. Nem bírta tovább, és táskáját felkapva kirohant az utcára. S most ott állt még mindig a kilincsbe kapaszkodva.

A legjobb barátnője. Mit mondjon most neki?

***

Nem emlékezett, hogyan jutott haza. Egész úton Gabira gondolt, akivel óvoda óta barátnők voltak, és aki épp az esküvőjét szervezte, épp a csodás közös jövőről álmodozott és épp leendő anyaságát tervezgette – Tamással. Igen, azzal a Tamással. Takács Tamással, a Luminion ügyvezetőjével.

Mindig is érezte, hogy ezzel a sráccal nem stimmel valami. Őt is alaposan megbámulta minden alkalommal, amikor találkoztak. Rettentő kellemetlen volt ez, főleg Gabi előtt.

Egész éjjel forgolódott. Minden lehetséges forgatókönyvet számításba vett. Bárcsak lenne egy varázsgömbje, ami segítene meglátni az igazságot, és helyesen dönteni…

Mi van, ha ez csak egy üzleti vacsora Izával? Mi van, ha több? Mi van, ha elmondja Gabinak? Mi van, ha nem? S ha elmondja, és kiderül, hogy valóban csak üzleti vacsora volt, ő pedig tönkretette legjobb barátnője életét? S ha nem mondja el, és kiderül, hogy mégis randi, és hogy ő ezt mindvégig tudta? Hogyan tud majd Gabi szemébe nézni? Mi a helyes? Tapintatosan hallgatni, kegyes hazugságban élni, Tamással „minthamisemtörténtvolna” viselkedni, kutakodni, puhatolózni, vagy elmondani a nyers tényeket? Vajon mi kegyes ebben a helyzetben? A hazugság? Az igazság?

Te hogyan döntenél? Mi tennél?

Nyitókép: unsplash
Még nincs hozzászólás

Hozzászólások lezárva