Könyvklub – A köddé vált könyvesbolt

„Ez a történet az elejétől a végéig csodálatos. Ha szereted a boszorkányokról, Salemről, a boszorkányperekről és boszorkányvadászokról szóló történeteket, a történelmi rejtélyeket és a romantikát, akkor ez a te könyved.” –  Leah’s Books

1692. Salem külvárosában áll egy könyvesbolt, amit dús szőlőtőkék borítanak. Az üzletben egy fiatal nő egy vászonba csomagolt naplót rejt egy meglazított padlódeszka alá, majd amikor kutyák heves ugatását hallja a távolból, rémülten elmenekül. A könyvesbolt pedig eltűnik a semmibe…

A jelenben. Salem egyik legrégebbi utcájában Dora English betoppan egy halványrózsaszín házba, és nem akar hinni a szemének, amikor ott találja édesanyját, akiről azt hitte, hogy tragikus körülmények között meghalt, amikor ő még kislány volt. De az öröm csak rövid ideig tart. A lány édesanyjának félelem árad a tekintetéből, és remegő hangon azt mondja: „Az életem veszélyben van, és most már a tiéd is…”

Dora kétségbeesetten igyekszik megtenni mindent, hogy megmentse az anyját, ezért kutakodni kezd családja rejtélyes múltjában, és egy hihetetlen titokra bukkan: a túlélésük kulcsa egy olyan könyvesboltban van elrejtve, amelyet generációk óta senki sem látott.

Dora a tüskés levelű harasztok és kusza páfrányok közt elveszve végül rátalál az ösvényre, ami a könyvesboltba vezet. De valaki figyeli őt. Már vártak rá.

Amikor belép az éles bozótosok között megbúvó, meseszép kék ajtón, és megáll a kifakult gerincű, bőrkötéses könyvek előtt, még nem is sejti, milyen titkokat fog felfedezni. Vagy hogy az élete nagyobb veszélyben forog, mint valaha…

Helen Phifer bestsellerszerző első magyarul megjelenő, csodálatos éldekorált regénye Salem rejtélyes városába repít minket, ahol mindent körülleng a boszorkányság varázslatos ereje. Készen állsz elmerülni ebben a bűvös történetben?

„A varázslat, az élet-halál harc és az ellenállhatatlan karakterek teszik ezt a könyvet élvezetes olvasmánnyá. A főszereplők mellett a mellékszereplőkért is nagyon rajongtam.” – The Book Review Crew 

Szerző: Helen Phifer

Kiadó: Álomgyár Kiadó

Ára: 5.670 Ft

ITT tudod megrendelni!

Ne felejtsétek, hogy ti is ajánlhattok könyvet a Könyvklubba, és folyamatosan várjuk könyvkritikáitokat is akár a Facebook oldalunkon a Könyvklub posztok alatt, akár e-mailben az info@womagic.hu címen.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.