Könyvklub: Eiffel

Párizs, 1886. A francia főváros már a közelgő világkiállításra készül. Az elismert építőmérnök, Gustave Eiffel úgy gondolja, ez a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy egy, a londonihoz hasonló, föld alatt vezető vasútvonal épüljön a városban. Egy nem várt találkozás azonban megváltoztatja a terveit.

Adrienne a zsúfolt szalonban úgy libben elé a múlt ködös távolából, mint egy jelenés. Közel harminc éve ismerkedtek meg, Eiffel első munkáinak egyikén, a lány szülei azonban ellenezték a kapcsolatukat. A nő immár egy közismert újságíró felesége, a mérnök pedig még egy boldog házasság után is keserű emlékekkel gondol vissza az elválásukra. Az újbóli találkozás azonban új lendületet ad terveinek, a „vasmágus” a föld mélye helyett immár Párizs egét akarja meghódítani.

Míg a lakosság egy része – a statikai veszélyekre hivatkozva – ellenzi a háromszáz méter magas vasmonstrum megépítését, a támogatói a nemzet visszanyert önbizalmának megtestesülését látják a toronyban. Eiffelt azonban valami egészen más hajtja. Egyetlen célja, hogy méltó emléket állítson az imádott nőnek, amihez immár megtalálta a tökéletes formát is. Ahogy a monumentális A betű az ég felé tör, szerelmük egén minden korábbinál veszélyesebb viharfelhők gyülekeznek…

A regény Martin Bourboulon filmje, Caroline Bongrand eredeti forgatókönyve, valamint Caroline Bongrand, Thomas Bidegain, Martin Bourboulon, Nathalie Carter és Martin Brossolet dialógusai alapján írodott. 

Szerző: Nicolas d’Estienne d’Orves

Kiadó: General Press Kft.

Ára: 3.192 Ft

ITT tudod megrendelni!

Ne felejtsétek, hogy ti is ajánlhattok könyvet a Könyvklubba, és folyamatosan várjuk könyvkritikáitokat is akár a Facebook oldalunkon a Könyvklub posztok alatt, akár e-mailben az info@womagic.hu címen.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.