Könyvklub – Írók és szerelmek

A kapuzárási pánikról rengeteget hallunk, de vajon foglalkozunk-e eleget a kapunyitási pánikban, vagyis életnegyedi válságban szenvedőkkel? Azokkal a lediplomázott húszas-harmincas fiatalokkal, akik két életforma között egyensúlyoznak: a kamaszkor és a felnőttkor között.

Mondhatnánk rájuk könnyedén, hogy ők az örökké útkeresők csoportja, akik majd csak magukra találnak, de tagjaik évről évre egyre többen lesznek. Hatalmas szerencse hát, hogy Lily King nagy igazságok kimondásával, ugyanakkor csípős, mulattató stílusban foglalkozik az ő életükkel új regényében. Szükség van egy ilyen könyvre, főként, ha ennyire szórakoztató. Az Írók és szerelmek olyan, mint egy Sally Rooney-könyv, csak éppen ebben a könyvben vannak írásjelek. De Rooney kallódó, szerelmeseihez hasonlóan kellőképpen szókimondóak, sőt jó adag cinizmussal is rendelkeznek, és azt nem átallják használni is. Lily King olyan leleplező és felszabadító humorral mutatja be ezt a generációt, mint Updike, a főhős egyik kedvenc szerzője, aki egyébként még abban a harvardi egyetemi étteremben is megjelenik, ahol Casey dolgozik. A főhős élete finoman szólva sem rejt magában túl sok perspektívát: egy dohos szobában él, banánüléses bringával jár, nemrég veszítette el édesanyját és szakított szerelmével, a regény pedig, amin dolgozik, már hat éve nem tud elkészülni. Gyász, magány, diákhitel-adósság, innen szép nyerni, mondhatnánk. Mígnem a sors hirtelen két férfit is Casey útjába sodor, és ezzel két teljesen különböző lehetőséget ad az életre és az újraépítkezésre.

A szerzőről

Lily King öt regény díjnyertes szerzője. Legutóbbi regénye, az Írók és szerelmek 2020. március 3-án jelent meg, első novellagyűjteménye, a Five Tuesdays in Winter 2021. november 9-én jelent meg. 2014-es Euphoria című regénye elnyerte a Kirkus-díjat, a New England Book-díjat, és a National Book Critics-díj döntőse volt. A The New York Times Book Review az Euphoriát 2014 10 legjobb könyve közé sorolta. Bekerült a TIME 2014. évi 10 legjobb szépirodalmi könyvébe. Massachusettben nőtt fel.

Mások a kötetről

„Jól találja el az arany középutat a nehéz igazságok és a mulattatás között” – Sunday Times

„Érzékeny megfigyelésekkel teli, csípős stílusú fejlődésregény” – Observer

„Olyan ezt a regényt olvasni, mint mikor várja az ember, hogy elvonuljanak a felhők – egyfajta pompás agónia.” – Guardian

„Ellenállhatatlan.” – Elizabeth Strout

„Érzékeny és leleményes regény.” – Marian Keyes 

Szerző: Lily King
Kiadó: 21. Század Kiadó
Ára: 4.117 Ft

ITT tudod megrendelni!

Ne felejtsétek, hogy ti is ajánlhattok könyvet a Könyvklubba, és folyamatosan várjuk könyvkritikáitokat is akár a Facebook oldalunkon a Könyvklub posztok alatt, akár e-mailben az info@womagic.hu címen.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.