Könyvklub: Ön itt áll

Néha el kell tévedned, hogy megtaláld az utadat… MARNIE ELAKADT. Egyedül lézeng a londoni lakásában, kerüli a régi barátait és mindent, ami a szemét, önző férjére emlékeztetheti. Egy jó könyv társaságában tölti a hosszú estéket, és úgy érzi, az élet elrobog mellette.

MICHAEL LASSAN BEGOLYÓZIK. Azóta nem találja a helyét, hogy a felesége elhagyta, így hosszú, magányos sétákat tesz az angol vidéken. Bármit elkövetne azért, hogy ne kelljen az üres házba visszamennie.

Amikor egy kitartó közös barát és a teljességgel kiszámíthatatlan időjárás összeesküdnek ellenük, Michael és Marnie kénytelen kettesben nekivágni egy Angliát átszelő tíznapos túrának. És talán egy új kapcsolathoz vezető útnak.

HACSAK NEM VESZNEK ÖSSZE KIBÉKÍTHETETLENÜL A CÉL ELŐTT.

„Úgy feldobott a történet, mint egy falevelet a szél.” – Matt Haig

„Egy igazi kincs ez a könyv… Imádtam.” – Boonie Garmus

A szerzőről

David Nicholls A nagy kvízválasztó, A beugró, az Egy nap, a Mi és a Sweet Sorrow című sikerkönyvek szerzője. Az Egy nap 2009-ben jelent meg, és komoly kritikai elismerést kapott, emellett negyven nyelvre fordították le, és világszerte több millió példányban adták el. Negyedik regényét, a Mit Booker-díjra jelölték. Saját regényein kívül filmvászonra adaptálta a Távol a világ zajától, a Szép remények és az And When Did You Last See Your Father című műveket. A Patrick Melrose forgatókönyvéért elnyerte a legjobb forgatókönyvírónak járó BAFTA-díjat, és Emmy-díjra is jelölték. Az Egy nap Netflixre készült adaptációjának munkálataiban vezető producerként vett részt.

Szerző: David Nicholls

Kiadó: General Press Kft.

Ára: 5.990 Ft

ITT tudod megrendelni!

Ne felejtsétek, hogy ti is ajánlhattok könyvet a Könyvklubba, és folyamatosan várjuk könyvkritikáitokat is akár a Facebook oldalunkon a Könyvklub posztok alatt, akár e-mailben az info@womagic.hu címen.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.