Melyek voltak 2023 legnépszerűbb könyvei? Mutatjuk!

Mi az: 20 %-ban pszichológia, 40 %-ban fikció, a tetején viszont Frei Tamás áll? Ezzel a találós kérdéssel lehetne röviden összegezni a Bookline 50 legkeresettebb könyvének elmúlt évi listáját. Az összesítésből kiderül, melyek voltak a legnépszerűbb kategóriák, kik azok a szerzők, akik több könyvükkel is kimagasló eladásokat produkáltak, valamint az is, hogy 2023-ban mely könyvek kerültek a legtöbb karácsonyfa alá.

2023 legtöbbet eladott kötete a volt műsorvezető, jelenleg üzletember és író Frei Tamás Puccs Moszkvában című regénye lett. Ezt az eredményt azért is érdemes kiemelni, mert a regény csak az év végén, november elején jelent meg, viszont így is képes volt megszerezni az első pozíciót. A második helyet Bödőcs Tibor legújabb, negyedik kötete a Prímszámok hóesésben szerezte meg, míg a harmadik legnépszerűbb alkotás Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című könyve lett. A közkedvelt klinikai szakpszichológus kötete először 2018-ban jelent meg, népszerűsége a tavalyi évben sem csökkent: az önismereti írás az elmúlt évek legtöbb példányban eladott könyve. 

Ha a legnépszerűbb kategóriákat vesszük górcső alá, látható, hogy a tavalyi évben is a fikciós műfaj címeit keresték a legtöbben, közöttük is a listavezető Frei Tamás új kötetét. A sikerlistán 20 ilyen könyv található, tehát ezek adják az összesítés 40%-át. A szép- és szórakoztató irodalmi alkotásokat követik az önismereti írások, ezek 22%-kal képviseltetik magukat. Ebben a kategóriában a már említett Örökölt sors az első. Emellett gyerek- és ifjúsági regények (10%), az életrajzok (8%), valamint gyerekneveléssel (6%) foglalkozó írások is találhatók nagyobb arányban a Bookline összesítésében. A gyerekek kedvence idén a 27. helyet megszerző Holly Jackson Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz című rendhagyó ifjúsági regénye lett, az életrajzok esetében a nemrég elhunyt Matthew Perry Jóbarátok, szerelmek és az a Rettenet című írását, a gyereknevelésről szóló kötetek között pedig Joanna Faber és Julie King Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje című kötetét keresték a legtöbben.  Előbbi a 7., utóbbi pedig 29. helyen szerepel. 

A szerzők között voltak olyanok is, akik egyszerre több könyvvel kerültek fel a listára. Közülük is Colleen Hoover volt a legsikeresebb, hiszen négy kötete is szerepel az összesítésben. Az amerikai írónő sikere a TikToknak köszönhető, ő maga is több mint 2 millió követővel rendelkezik a videómegosztó platformon, azonban könyveihez még ennél is több hivatkozás (hashtag) tartozik, ezek száma több mint 10 milliárdra tehető. Hoover után Náray Tamásnak egyrészt legújabb könyvsorozatával, a Barbara első két részével, másrészt Anyám szerint című kötetével sikerült tripláznia. Az utóbbi évek legnépszerűbb francia szépírója Valérie Perrin, Orvos-Tóth Noémi, a világhírű kanadai-magyar orvos, Dr. Máté Gábor, valamint Holly Jackson is két könyvvel képviselteti magát az élvonalasok között. 

Érdemes megvizsgálni azt is, hogy hogyan alakultak az eladások 2023 decemberében, ez az időszak ugyanis a legfontosabb a könyvkereskedelemben, a forgalom jelentős hányada összpontosul karácsony előtt. Az első három helyezett nem sokban különbözik az éves lista eredményeitől: decemberben is Frei Tamás és Bödőcs Tibor kötetei követték egymást a dobogón, a harmadik helyet Nobel-díjas kutatónk, Karikó Katalin Áttörések című önéletrajzi írása szerezte meg, amely könyv egyébként a 2023-as éves sikerlistán is az előkelő 8. helyen zárt. A top 10 többi pozícióján pedig a következő kötetek osztoznak: Kepes András Két macska voltam című regénye a 4., Állítsátok meg Terézanyut! című sikerkönyv szerzőjének, Rácz Zsuzsának új kötete, a Kovácsné kivan az 5., Robert Galbraith, azaz J. K. Rowling népszerű bűnügyi könyvsorozatának legújabb része A hömpölygő sír a 6., Almási Kitti önismereti könyve az Elvarratlan szálak a 7., Náray Tamás Barbara című történetfolyamának második része a 8., míg első része a 10., Matthew Perry már említett életrajzi írása pedig a 9. helyet szerezte meg. 

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.