Ti várjátok, vagy éppen a hátatok közepére sem kívánjátok az osztálytalálkozókat? Palotás Petra főhőse az előbbi csoportot erősíti. Róla szól most a következő kis történet.
Már tizenöt éve nem látták egymást, ami a nők életében különösen nagy idő. Az érettségi után még összefutottak párszor, de aztán valahogy felgyorsult minden: hol karácsonyra kellett készülődni, hol a húsvéti nagytakarítás nem adott kimenőt, nyáron pedig csábítóbbnál csábítóbb úti célok miatt kellett lemondani az oly kedves egykori osztálytársak társaságáról.
Laura szokásával ellentétben az egész délutánt a tükör előtt töltötte. Már hónapokkal ezelőtt beírta piros betűkkel a noteszába: osztálytalálkozó. Nagyon várta ezt a napot. Várta, hogy felvehesse az új, aranybarna ruháját, hogy kifesthesse magát, várta, hogy ne neki kelljen lefektetni a gyerekeket, és hogy lelkiismeret-furdalás nélkül kóstolhassa az ízletes borokat.
Odakint nagy pelyhekben szállingózott a hó, ragyogó, apró csillagokkal szórta teli a fekete szövetkabátját. Mintha csak súgni akarta volna: itt az idő, közeledik a karácsony, én ünnepi díszbe öltöztetem a várost, ti pedig díszítsétek fel a lelketeket. Szerette Laura a decembert, a gyertyafényben úszó estéket, a meghitt várakozást. Hívhatott volna taxit is, de ő inkább sétálni akart, elmerülni az Andrássy út ezernyi fényében, a csábító kirakatokban, a mennyei sült gesztenye illatában. A szentestére gondolt, és a kislányaira – önkéntelenül is mosolyra húzódott a szája, melegség öntötte el a szívét. Látta maga előtt a feldíszített fát, az apjukkal a szánkózásból hazatérő pirospozsgás, izgatott gyermekeit, hallotta a porcelán csengő hangját, majd a gyerekekét, ahogy boldogságtól csilingelve beszaladnak a nagyszobába. Egy pillanatra megállt egy játékbolt kirakata előtt, egy percig tétovázott, most vegye-e meg a szőke hajas babát, de aztán tovább ballagott, megfogadva, hogy ezüstvasárnap újra bejön a városba.
***
Az elegáns étterem jó hírnek örvendett, tömve volt, lazításra vágyó üzletemberek és randevúzó párok osztoztak az alsó szinten, az emelet pedig ezúttal csak az övék volt, az egykori béseké. Látványosan és hangosan örültek egymásnak. A nők beérték egy „Te semmit sem változtál!”, vagy „Szebb vagy, mint valaha!” felkiáltással, a férfiak ennél egy fokkal őszintébbek és eredetibbek voltak. A röpke általános bemelegítés után hamar klikkesedni kezdtek, az anyukák csemetéik fényképeit mutogatták egymásnak, a megrögzött szinglik a társadalomra való pozitív hatásukat elemezték, a gyermektelen üzletasszonyok pedig szakmai sikereikkel kápráztatták el a szomszédjukat.
Laura is felfedezte a régi triumvirátust, Blankával, aki háromgyermekes édesanya lett időközben, még ennyi idő elteltével is félszavakból értették egymást, de kíváncsian hallgatták Zsuzsa barátnőjük történeteit is. Feltűnően csinos, királykék, testhez simuló koktélruhát viselő üzletasszony barátnőjük az ingatlanpiacról mesélt, a furcsa, újgazdag ügyfelekről, a kezdeti gondjairól a munkahelyén, és a későbbi sikereiről, majd élete párjáról, aki mindenben a támasza. Egy majdnem tökéletes élet… – állapította meg Laura, és egy percet sem habozva feltette a sokak által rettegett kérdést:
– És ti nem akartok gyereket? Tudod, közel a 35-höz – somolygott cinkosan.
– Nem tudom, most annyira elfoglaltak vagyunk – kezdett Zsuzsa mentegetőzni. – Kértek még valamit? – próbálta egyértelműen másra terelni a szót.
De Blanka sem érte be ennyivel.
– De tényleg vigyázz, édesem, nehogy kifussatok az időből. Fontos, nagyon fontos a karrier, de nekem elhiheted: az anyaság semmihez sem hasonlítható. Tudod, én is magas pozícióban voltam egy multinál, és bevallom, van, hogy elgyengülök, és egy-egy napra visszaszaladnék a Chanel kosztümömben az irodába, de mindent együtt véve, á!, nincs ennél szentebb és szebb. Zsuzsám, komolyan mondom: ez az élet értelme.
Szőke barátnőjük kibújva az újabb válaszadás kötelezettsége alól, kisietett a mosdóba. Laura és Blanka persze azonnal összesúgott, ők bizony nem értik ezt a Zsuzsát, nem tudja, mi az igazán fontos az életben. A nagy szabadság: a pénz és a karrier nem lehet ennyire fontos, de ha jobban belegondolnak, már a gimiben is önző volt, kutyából pedig nem lesz szalonna.
Pár perc múlva, amikor Zsuzsa visszatért az asztalhoz, eltúlzott kedvességgel dicsérték meg a frizuráját, egy nagy sóhajtással hozzáfűzve, hogy gyerek mellett nekik bizony fodrászra nem jut idő. De félreértés ne essék, ők nem panaszkodnak, hiszen ezek az apró lemondások ezerszeresen megérik. A gyerekek mosolya mindennél többet ér, és még egyszer útravalóként szeretnék hangsúlyozni, az anyaságnál nincs szebb ezen a földön.
Aztán mégis maradtak még egy bő órát, elfogyott a második üveg bor is, jólesett a régi időkről nosztalgiázni, hol halkan sutyorogtak, hol hangosan nevetgéltek az együtt átélteken. Szép volt, rég volt, de jó volt. Éjfél körül Laura az órájára nézett, mivel gyermekei – a hétvégéről tudomást sem véve – szombaton is fél hétkor keltek, szedelődzködni kezdett. Blanka és Zsuzsa is a kabátjukért indult. A kijáratnál a búcsúzásnál Blanka felvetette, hogy ne várjanak újra éveket addig, amíg megint látják egymást: találkozzanak az ünnepek után, hármasban, csak ők, egy jó kis új évi csajos estére.
– Mondjuk, negyedikén, pénteken – bökött a zseb- naptárába.
– Negyedikén? – kérdezett Zsuzsa vissza alig hallhatóan. – Az nekem sajnos nem jó.
– Na, ne mondd, ugyan mi lehet nálunk, a jó öreg barátnőidnél fontosabb? – jött Laurától a kissé szemrehányó faggatás.
– Akkor lesz az ötödik lombikbeültetésem. Már három kisbabánkat elvesztettük, de… nem tudjuk, nem akarjuk feladni. Hat éve szeretnénk a férjemmel gyermeket.
***
Laura tompán hallotta a frissen lehullott hótakarón a léptei ropogását. A kislányaihoz sietett hazafelé, vágyakozás és szégyenérzet kísérte az útját.
Ha szeretnél több, szívet melengető történetet olvasni Petrától, ITT tudod megrendelni az Igazgyöngyök novellás kötetet.
