Premierek a Magyar Mozgókép Fesztiválon

2023. június 7-10. között a hazai filmek ünnepén, a Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program szervezésében, a Magyar Mozgókép Fesztiválon három városban, Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban, kilenc helyszínen közel száz magyar filmet láthatnak majd a filmbarátok, tavaly óta változatlanul, kedvezményes 500 Ft-os áron.

Itt lesz a Látom, amit látsz című romantikus film premierje Vilmányi Benettel a főszerepben. A fesztivál közönsége láthatja majd először A másik érintése című sajátos roadmovie-t Trokán Annával, csakúgy, mint Sopsits Árpád Mellékszereplők című alkotását, a Böll közlegény megmentése című filmet és A hegy van, az ember történik című, a Badacsonyról szóló dokumentumfilmet is. Az Európa Kulturális Fővárosa legfontosabb mozgóképes, filmes eseményét idén is izgalmas, ingyenes kiegészítő programok, közönségtalálkozók színesítik. A FILMRE VELE! keretében pedig öt kortárs magyar regény és öt forgatókönyvíró verseng.

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program már a felkészülési években is vendégként fogadta a magyar filmszakmát és a mozirajongókat, így idén már negyedszerre lakják be a hazai mozgóképes világ meghatározó szereplői Veszprémet, Balatonfüredet és Balatonalmádit. Az EKF kimondott célja, hogy a filmszakma legnagyobb rendezvénye hosszútávon is a térségben maradjon, segítve a mozgóképes világ egyre gyorsuló megújulását.

A hegy van, az ember történik

Június 8-án 13 órakor a Hangvillában vetítik Nagy Ernő A hegy van, az ember történik című dokumentumfilmjét, mely a Badacsony rejtett történeteit meséli el. Csütörtökön 17:30-kor a balatonfüredi Balaton moziban lesz a közönségtalálkozóval egybekötött premierje Szederkényi Olga lebilincselő Böll közlegény megmentése című alkotásának, melyből kiderül, hogy Heinrich Böll, a későbbi Nobel-díjas író, a német hadsereg katonájaként 1944-ben, néhány hónapon át Sepsiszentgyörgyön, Debrecenben és Szentesen lábadozott. 

Látom, amit látsz

Végül 18 órakor a veszprémi Hangvillában lesz a díszbemutatója Szabó Mátyás Látom, amit látsz című romantikus filmjének, melynek főhőse Ábel (Vilmányi Benett) a különleges képességekkel rendelkező fiatalember, aki a vak Fellegi professzor (Lukáts Andor) által vezetett, gyermekmentést végző cégnél dolgozik. Ha becsukja a szemét, az elveszett gyerekek szemén keresztül képes látni, majd megtalálni őket. A két fiatal nem mindennapi egymásra találásának történetét elmesélő film női főszereplője Hartai Petra. A vetítést követően közönségtalálkozó lesz a film rendezőjével és két főszereplőjével.

Június 9-én 17 órakor a veszprémi Hangvillában láthatja először a közönség A másik érintése című mozit. Buvári Tamás író-rendező filmje egy olyan disztopikus világban játszódik, ahol egy ismeretlen vírus képtelenné teszi az embereket arra, hogy megérintsék egymást. A főszereplők közösen keresik a kiutat ebben a sajátos roadmovie-ban. A főszereplők – Orbán Levente, Trokán Anna és Cservák Zoltán – mellett olyan kiváló művészeket láthatunk a filmben, mint Trill Zsolt, Kálid Artúr és Epres Attila. Utána könyvbemutató és beszélgetés lesz a film előzményeként megjelent regényről Buvári Tamás, Kocsis Ágnes és Hegyi Zoltán részvételével.

Mellékszereplők

Június 9-én 19 órakor a veszprémi Fotonban mutatják be a Mellékszereplők című alkotást. Három család élete összefonódik egy régi ügy kapcsán. A személyes hangulatú film rendezője, egyik főszereplője, producere és zeneszerzője Sopsits Árpád.

Az elmúlt évek egyik legizgalmasabb momentuma a FILMRE VELE! játékos verseny volt. Június 10-én, szombaton 15 órakor -idén a Hangvilla kávézójában – ismét öt kortárs magyar történet és öt forgatókönyvíró verseng – szakszóval pitch-csel. A szórakoztató másfél órában Csapó Ádám Hotel California, Hartay Csaba Lerepül a hülye fejetek, Szép Zsolt Kárpát walzer, Pál Dániel Levente Az Úr nyolcadik kerülete és Szélesi Sándor Az ellopott troll regényei mutatkoznak be. Vajon melyik filmíró indulhat a forgatókönyv fejlesztésért?

A Magyar Mozgókép Fesztivál 2023. június 7-10. között a magyar film ünnepe a csodálatos Veszprém-Balaton régióban, különleges élmény a közönségnek és pezsgő találkozó a magyar filmeseknek. A legújabb magyar alkotások premierjével, izgalmas sztárokkal, felejthetetlen moziélmények Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban a mozikban és szabadtéri vetítéseken a hűs, balatoni estében.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.