Se több, se kevesebb – novella

womagic_Palotas_Petra

Palotás Petra Igazgyöngyök című novelláskötetéből hoztunk nektek egy “gyöngyszemet”. Kellemes olvasgatást hozzá a strandon, vagy akár az ebédidőben. 

– Mi a fene, még a Tóth Ernő is jobban ért a nőkhöz… – bökött a fejével Benedek a kandeláber alatt szotyolázó kamasz felé. A vörös hajú, télvíz ellenére térdnadrágot viselő srác széles vigyorral magyarázott valamit a szorosan mellette álló csinos, teltkarcsú lánynak, olykor a kiszemeltje orra alá tartva a napraforgómagokat rejtő zacskót. A lány láthatóan élvezte a közeledést, többször a fiú fülébe súgott valamit, aztán meg nagyokat vihogva kellette magát.
– Nők! Azért ne túlozzunk. Gyerekek még – védte meg azonnal Benedek felesége, Erika a fiukat, az apjával szemben. – Misit komolyabb dolgok érdeklik, mint például a könyvek. Ahelyett, hogy örülnél neki, hogy ennyit olvas. Ő lesz az első tanult ember a családban – merengett az asszony álmodozva.
– Könyvek! – horkant fel Benedek. – Haszontalan papírlapok. Még ha a gépészeti lexikont bújná, de mihaszna kalandokkal tömi csak a fejét – zsörtölődött tovább, majd a latyakos munkásbakancsával eltaposott egy cigarettacsikket.
– Már most híre van ennek a lánynak – nézett Erika is a lámpaoszlop felé. – Misi majd jobban válogat, ráér. Nem kell elkapkodni az ilyesmit – motyogta maga elé a saját emlékeiben kutatva.
– Nem kell elkapkodni, nem kell elkapkodni… nem nősíteni akarom, asszony. De ennyi idősen már kóstolgasson egy legény, különben sosem lesz férfi belőle.
– Az igazira vár – védte tovább Misit az anyja, majd aggódva a templom toronyórájára nézett. – Mindjárt hét – állapította meg, de Benedek gondolatai még megrekedtek az előző szavaknál.
– Igazira? – ismételte meg, Erika érzése szerint némi gúnnyal a hangjában, de most nem volt ideje megbántódni. – Az lesz neki az igazi, aki megfőzi a vacsorát és tisztességgel felneveli a kölykeit. Ő meg annak lesz az igazi, akiről családfenntartóként gondoskodik. Bányászként, asztalosként vagy az üveggyárban felőlem… De könyvek lapozgatásából nem fognak megélni. Jobb, ha te is kivered a fejedből ezt az ostobaságot.
– Írni szeretne – folytatta gyengéden Erika, kerülve az ura szikrázó pillantását.
– Írni?! Na, adok én majd neki. Írni? Én sem tudok írni, mégis rendes embert faragtak belőlem a betűvetés ismerete nélkül is – fűzte hozzá öntudatosan.
– Nem úgy írni, te… – Erika alig tudta magába fojtani a kuncogást, szerette a férjét, de most jólesett neki kigúnyolni.
– Mit cincogsz? – hordta le Benedek nem értve a sértést.
– Semmit, csak gyere már, nem érünk oda időben – húzta megenyhülve maga után a felesége.
Hét óra után pár perccel léptek be az egyesület ajtaján. Ezúttal azonban nem jobbra, az öltözők felé kanyarodtak, hanem a másik irányba, a hosszan elnyúló három tekepályához. Odabent már vagy két tucat ember gyülekezett, nagy volt a nyüzsgés, az ötvenedik születésnapját ünneplő Rákóczy Andrásra vártak. Amolyan meglepetésparti volt az üzemi dolgozók részéről, felköszönteni a főnököt, ha már ők is olyan sokat köszönhettek neki. Leginkább munkát, és ezáltal a mindennapi betevőt. Rákóczy a leépítéseknél oroszlánként állt ki a beosztottjai mellett. Sokan hálásak voltak neki, jó főnök volt, lojális, egy igazi férfi – hangoztatta Benedek nemegyszer.
Máskor nem nagyon tették be a lábukat nők a tekeklubba, persze a tyúkmellű Irénkét leszámítva, de ő nem vendég volt, hanem a bárhoz tartozó munkatárs. Irénke csak felszolgált vagy olykor ki-, ha valakinek nagy volt a bánata és vastag a pénztárcája.
Ezen az estén azonban hivatalosak voltak a feleségek is, akik belekapaszkodva a ritka lehetőségbe, elővették a legcsinosabb ruhájukat, és nem csupán szemet hunytak az uruk italozása felett, hanem ezúttal ők maguk is érzékien emelték a likőröspoharat az élénkre rúzsozott ajkaikhoz.
A fél nyolc körül érkező Rákóczy is elemében volt, s bár a felesége gyanús követelőzése miatt, miszerint feltétlen menjen el aznap fodrászhoz, csak kicsit volt számára meglepetés a parti, de jó főnökhöz és udvarias ünnepelthez méltóan majd elájult örömében az egymást túlharsogni próbáló jókívánságok hallatán.
– Na, mi újság, jól vagy, öregem? – veregette meg kilenc felé Benedek vállát a főnöke.
– Soha jobban, soha jobban – hajtott az le még egy pohár sört, majd pityókásan a felesége hátsójára csapott.
Erika zavartan arrébb lépett egyet, de azért vigyázva, hogy ne legyen sértő a férjére nézve ez a mozdulat.
– És a kölyök, Misi? Hallom, remekül ír a srác.
Benedek értetlenül emelte a főnökére a kissé már üveges szemét.
– A szomszédom fia, Gergő mesélte, tudod, egy padban ülnek. Meg amúgy is nagyon sokat lógnak mostanában együtt. Modern idők… – mosolygott Benedekre cinkosan. Benedek összerándult, mintha villám csapott volna belé. Ökölbe szorult a keze, és csak egy lélegzetvételnyi szünet után válaszolt.
– Igen, igen. Szeret firkászni – húzta meg idegesen újra a korsót, majd durva kezével letörölte a habot a borostás szájáról. – Gyere, Erika, hajnalban kelek, menjünk – fordult hirtelen az asszonya felé, majd épphogy csak kurtán elbúcsúzva, sűrűn levegő után kapkodva kirobogott az egyesület épületéből.
Odakint nyálkás köd fogadta őket, Benedek szédelegve lépett kettőt, majd a szürke, nedves falnak dőlve sodort egy cigarettát.
– Azt hittem, menni akarsz – szólalt meg értetlenül a felesége.
– Szerinted homokos? – köpött ki egy jó adag bagót a latyakba.
– Mit beszélsz? – nézett rá ijedten Erika.
– Azt kérdeztem, hogy szerinted buzi-e – emelte fel Benedek az alkoholtól kásás hangját.
Erika összeszorított fogakkal meresztette Benedekre a szürkéskék szemét. Nem szólt semmit, láthatólag nagyon meglepődött.
– Az én fiam… – csuklott el őszinte kétségbeeséssel Benedek hangja.
– És, ha az? – rebegte Erika.
– Atyaisten, mit vétettem ellened? – guggolt le a férje, az arcát először az égre emelve, majd a tenyerébe temetve.
– De mégis honnan veszed, hallottál valamit? – próbált a felesége közeledni hozzá, de az ellökte a kezét. – Csak mert szeret olvasni, mert maga is ír? – folytatta Erika.
– A Gergő, a szarházi, az ronthatta meg – sziszegte a férfi.
– A fiad. Pont úgy, mint tegnap, amikor még nem tudtad. Érted, Benedek? A te véred. A mi vérünk – mentegette Misit Erika, miközben tagadhatatlanul érezte, hogy valójában ő maga is vigaszra szorul.
– Igen, a mi vérünk csörgedezik az ereiben. Amit majd ő elapaszt, mert sosem lesz apa… – suttogta a férfi lesújtva, remegő kézzel újra tüzet csiholva. – Mit szól a város, az üzem, a haverok? Micsoda szégyen!
– Az egyetlen gyermekünk. Én soha nem szálltam veled szembe, Benedek, de esküszöm, ha megtagadod Misit, tőlem is búcsút vehetsz – tornyosult Erika váratlanul az ura fölé.

***

Csendes, kínosan csendes két hónap következett. Benedek a legszükségesebbeken túl alig szólt a fiához. Az első napokban úgy nézett rá, mint egy aljas bűnözőre, aki becsapta, meglopta őt. A hímivarsejtektől duzzadó büszkeségétől és a ténytől, hogy valaha az unokáival barkácsoló nagyapa lehessen. Idővel a haragja átcsapott sajnálatba, a felesége és az apai ösztönei meggyőzték a feltétel nélküli szeretet erejéről. „Beteg szegény” – próbálta felmenteni, ha újra sötét gondolatok gyötörték.
Misi valójában nem érezte a változást, eddig sem határozták meg az együttléteiket a nagy beszélgetések, az apja talán egy kicsit fáradtabbnak tűnt a szokásosnál, de kit ne viselne meg a váltott műszak? Erika sem hozta szóba a „dolgot”, csöndesen, szeretettel és alázattal lavírozott a féltő anya és a félő feleség szerepe között.
Misi remekül teljesített az iskolában, az irodalomdolgozatai még az igazgatót is elkápráztatták. Olyannyira, hogy a tavaszi szünet előtti utolsó pénteken büszkén közölte az iskola aulájában a tényt, hogy a városi újság pályázatán Mihály írása végzett a képzeletbeli dobogó felső fokán, amelynek következményeként a dolgozatot papírra nyomva több ezren olvashatják majd a húsvéti számban.
Ezekben a napokban Benedek csöndes megfigyelése olykor csodálkozásba csapott át. Látta, hogy a fia ugyanúgy viselkedik, mint „azelőtt”, szereti a vagdaltat, sokat olvas ugyan, de nem veti meg a focit és olykor megiszik az apjával egy-egy üveg sört, nem kezdett hirtelen lányruhákat hordani, és nem esett nehezére a biciklit sem megszerelni.
Napról napra egyre erősebb lett benne az érzés, hogy attól, mert Misi a másik nemhez vonzódik, nem lett se több, se kevesebb… A homoszexualitásától nem lett értéktelenebb, mint ahogy értékesebb sem. Ugyanaz a Mihály, aki azelőtt volt, talán egy picit nyurgább és pimaszabb. Hiszen kamasz.
Benedek a hosszú, olykor kegyetlenül lustán vánszorgó téli hónapok alatt megtanulta, hogy igyekezzék arra figyelni, amiben a fia kiemelkedik a többiek közül, a tehetségére, amely lehet, hogy lefékezi abban, hogy egy vasüzem első számú embere legyen, de amely talán majd szárnyakat ad ahhoz, hogy berepülhesse saját álmainak egét.

***

Az egész város Misit ünnepelte, a szomszédok az elismerés és az irigység különös keverékével emlegették a fiút, az édesanyja és láthatóan az édesapja legnagyobb örömére.
A családi vacsoráknál is egyre inkább szaporodtak az érdeklődő szavak, és mivel közeledett Misi tizenhetedik születésnapja, Erika feltette a fiának a kérdést, hogy miként szeretne ünnepelni.
De Misi nemcsak okos volt, hanem szerény is, ezért kamaszos zavartsággal közölte, hogy számára az lenne a legszebb ünnep, ha végre bemutathatná a családjának a párját. Mert nem tudja bár, hogy sejthető volt-e már, de egy ideje bizony komoly szerelembe esett.
Benedek nagyot prüszkölt a mellényelt sörtől, de látva a felesége szikrákat szóró tekintetét, az öklébe köhécselt egyet és a sorsával megbékülve, meghunyászkodva csak ennyit mondott.
– Persze, persze, gyertek csak. Anyád csinál majd egy jó vadast, mi meg koccintunk, már ha szokott inni ő is… Te szoktál néha, azt tudom, de hogy úgy általában, ők… – makogta a megszeppent fiának.
– Nem kell mindig alkohol, lesz málnaszörp is – mosolygott Erika, igyekezvén megkönnyíteni a fia dolgát.
Egy héttel később izgatottan ébredt az egész család. Erika fényesre sikálta a konyhában a linóleumot, már kora délelőtt betette a sütőbe a vadast, hogy alacsony hőfokon, lassan pirítsa, egy kis vörösborban párolva, hogy az ünnephez méltóan zamatos és omlós legyen. Benedek szokása ellenére a héten másodjára is megborotválkozott, Mihály pedig fél órán keresztül tétovázott a ruhásszekrény előtt, hogy a három inge közül melyikre essen a választása.
– Vedd ezt, ebben igazán fess leszel – nyújtott oda neki az apja egy hófehér inget, átengedve a fiának a saját ünneplőjét.
Misi hálás vigyorral magára kapta a ruhát, majd a szíve dobogását a torkában érezve bámulta a sezlon feletti óra ketyegését, hogy mikor üti már el végre a delet.
Tizenkettő után alig egy perccel megszólalt a csengő.
Benedek a szűk előszobából nyíló apró, sötét nappaliban várta, hogy a fia betessékelje a vendégét, Erika pedig a konyhából leste, hogy mikor ismerheti meg már végre Misi választottját.
– Édesapám, édesanyám! Ez itt Katalin, Gergő barátom húga… Katalin, ezek pedig a szüleim – vezette be Misi boldogan a feltehetően a nagy alkalomra gesztenyebarna haját csigákba csavaró, szeplős, mosolygós lányt.
– Katalin?! – szaladt hozzá Erika, hogy átölelje a lányt, a kelleténél egy picivel talán tovább szorongatva. Csak Benedek nem mozdult egy darabig.
Ott állt, ugyanúgy meghökkenve, mint két hónnappal korábban a főnöke születésnapi ünnepségén. Egy kis idő múlva aztán zavartan, szinte hitetlenkedve megvakarta a fejét. Csodálkozott. Leginkább saját magán, hogy nem megkönnyebbülést érez, csak határtalan, büszke szeretetet. A teljesen mindegy, hogy melyik nemhez vonzódó fia iránt…

Ha szeretnél még több novellát olvasni Petrától, klikkelj IDE!
Avatar photo
Palotás Petra

Író

Több, mint másfél évtizednyi televíziózás után új irányt vett az életem. Ma már az írás tölti ki a mindennapjaimat, jelenleg a 14. könyvemen dolgozom. S bár már jó ideje Hamburgban élek, nagyon szoros maradt a kapcsolatom hazámmal, a családommal, az ottani barátaimmal, és a hűséges olvasóimmal.