Új ünnepi album: Musical Sztárok Karácsonya

Különleges ünnepi meglepetéssel jelentkezik Vágó Bernadett, Mészáros Árpád Zsolt, Egyházi Géza, Csengeri Attila és további közkedvelt musical színészek. A Budapesti Showszínház szervezésében karácsonyi dalválogatást állítottak össze, amely CD formátumban jelent meg a napokban ’Musical Sztárok Karácsonya’ címmel.

A dalválogatás 13 zeneszámot tartalmaz. Vágó Bernadett a ’Legyen hó’ című dallal, Mészáros Árpád Zsolt egy saját szerzeménnyel, a ’Karácsony éjjellel’, Kovács Bea pedig a jól ismert Katona Klári nótával, a ’Legyen ünneppel’ kedveskedik a hallgatóknak. Pálfalvy Attila a ’Believe’ című világslágert, Nagy Szilárd és Ragány Misa saját daluk, a ’Drága Hazám’ mellett elénekelték a ’Halleluját’ is, Csengeri Attila a ’Fehér Karácsonyt’ idézi fel szóló dalával, Polyák Rita pedig egy örök Edda klasszikust, az ’Akitől minden szépet’ formálta át saját ízlése szerint Pánczél Kristóf zongoraművésszel karöltve. Egyházi Géza pedig Mária gyermekeiről énekel egy csodás melódiában. A korongra további meglepetés duettek is felkerültek.

Az album nagy segítség a közreműködőknek, hiszen minden eladott példányból részesülnek, így a Budapesti Showszínház kezdeményezése egyben támasz is az elmúlt kilenc hónapban sokat nélkülöző művészeknek. A Musical Sztárok Karácsonya csak online megrendelhető a Ticket Shop rendszerében, illetve a Showszínház hivatalos oldalain keresztül.

A CD borítójában 5.000 Ft értékű ajándékkupon is megtalálható lesz a művészek nyári előadásaira a Budai Szabadtéri Színházba.

A művészek egy-egy személyes üzenettel is meglepik a hallgatókat: a CD borító belsejében karácsonyi jókívánságaikat rejtik el, így kérik, hogy az albumot Karácsony este bontsák csak ki azok, akik hozzájutottak.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.