2021 – Mi vár ránk a csillagok szerint?

Azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, szeretnénk már magunk mögött hagyni 2020-at és bízunk benne, hogy 2021 valami jobbat, szebbet, szerencsésebbet tartogat számunkra. Lássuk akkor, mi vár ránk, miután 2020.12.31-én az óra mutatója áthalad a 12-esen. 

Mit vegyünk kezdetnek? Az újév kezdete, a naptári év első napja, a Gergely-naptárat használó kultúrkörben január 1-ére esik, azonban voltak olyan kultúrák, ahol a tavaszi napéjegyenlőség számított fordulópontnak. Egy szoláris év, a Földnek, a Nap körüli keringési ideje, azaz két tavaszi napéjegyenlőség között eltelt idő. Amennyiben szoláris évet vizsgálnánk úgy a 2020. március 20. 4 óra 50 perc és 2021. március 20. 10 óra 37 perc között eltelt időszak bolygóállásait vennék figyelembe, ez alapján a pezsgő még maradhatna a hűtőben egy ideig. Más hagyomány szerint négy nagyobb kezdet van egy évben: a tavasz, a nyár, az ősz és a tél kezdete. Miközben a Nap halad az útján, a tavaszi napéjegyenlőség alkalmával a déli égboltról átlép az északira, ez a csillagászati tavasz kezdete, nyár kezdetén éri el az északi égbolt legmagasabb pontját, ősz kezdetén az északi égboltról lép át a délire. Az idei tél csillagászati kezdete 2020. december 21. 11 óra 2 perc volt, ekkor érte el a Nap, járásának legmélyebb pontját (az északi féltekéről nézve).

Akár a naptári, akár a szoláris évet vesszük, az előttünk álló időszak rendkívüli lehetőségeket hoz számunkra.

Fontos, hogy legyen egy képünk arról, amire vágyunk és valamennyire lássuk az odavezető utat. A Szaturnusz és a Jupiter decemberben átlépett a vízöntő jegyébe, eljött az idő, hogy fölvállaljuk önmagunkat és sorsfeladatunkat. Egyszerűen tudjuk és érezzük, hogy minek van ideje. Meg kell szabadulnunk mindentől, amik nem vagyunk. A vízöntő korszakba lépve, elengedhetetlen, hogy új nézőpontból nézzünk magunkra. A Jupiter az igazság, a bizalom, a hit, a derű, az életkedv és a szeretet bölcsessége, a Szaturnusz ennek a vizsgája, általa derül ki mi az, ami életképes. Csak a belső bölcsességünkre figyeljünk. Manapság mindenkit rengeteg hatás ér, szinte minden a figyelmünkért harcol. Nézd meg ezt, vedd meg azt, közvetítik a reklámok megállás nélkül mindenhonnan. A legnehezebb feladat a figyelmünk önmagunkon és a saját céljainkon való tartása. Miért fontos ez? Mert minden energia, és ahová fókuszálunk, és a figyelmünket tesszük, oda megy az energiánk nagy része.

A téli napfordulóra állított horoszkóp megmutatja, hogy a 2021. március 20-ig tartó időszakban lehetőséget kapunk, hogy valódi megoldásokra találjunk az életünk nehezebb kérdéseiben.

A Nap együtt áll a Merkúrral ami önálló gondolkodásra sarkall, ad egyfajta rálátást a dolgainkra és segíti a lényeges célok felé való elindulást. Több energiát kapunk a folyamtok befejezéséhez, így az indításánál kell jobban összpontosítanunk és figyelni arra, hogy a kezdés után lesz egy holtpont, ahol nagy szükség lesz a hitünkre a folytatáshoz. A kitartás meghozza a várt eredményt.

Az évnek ebben a szakaszában jót tesz, ha sokat meditálunk, hallgatunk a megérzéseinkre, sugallatokra, mert könnyen válhatunk bizonytalanná és befolyásolhatóvá.

A válaszok legbelsőbb énünkből fognak érkezni, figyeljünk befelé. Fontos a vízenergia megélése, ide tartozik az úszás, a művészetek, zene, tánc, jóga, színekben a kék és vizes színek.

Tavasz

A csillagászati tavasz (március 20 – június 21-ig) időszakában is a távlati céljaink lesznek fókuszban, fontos az időbeosztás és a hosszú távú tervezés. Ugyanakkor a sors hozhat összerendezett élethelyzeteket, amiket magunktól nem feltétlenül választanánk. Ennek célja általában az, hogy egy adott irányba menjünk, nem feltétlen jelent rosszat. A tavasz a Nap és a Vénusz együttállásával indul, ilyenkor a teremtő erőhöz adódik a szeretet és harmónia, megnő az igényünk a szépre, a nyugalomra. Szinte minden témával kapcsolatban, amivel dolgozunk, kaphatunk külső segítséget, illetve fontos, hogy mi is segítsünk másokat. Sokkal több lesz bennünk a kezdeményező erő, lendületesebbek és bátrabbak leszünk, ugyanakkor türelmetlenné is válhatunk. Próbáljuk ezt a vezető erőt megfelelő mederbe terelni.

Figyeljünk a levegő elemre, szellőztessünk és sétáljunk sokat.

Nyár

Június 21-én 5 óra 32 perckor a Nap belép a rák jegyébe, ezzel kezdetét veszi a nyár. Túlsúlyba kerül az érzelmi energia, a víz. Ezekben a hónapokban egyfajta felülről irányítottság lesz érzékelhető, és az első félévhez képest az aktív kiáradás és a passzív befogadás energiája az utóbbi javára jelentősen elbillen. Feladatokat kaphatunk az önbizalmunkkal, önkibontakoztatással és a befogadó női részünkkel kapcsolatban, terítékre kerülhet a hit, spiritualitás, átalakulás, regenerálódás.

Sok meditáció, jó időbeosztás, rendszerezés, rendrakás és a tudatos változtatás segíthet ebben az időszakban. Meg kell tanulnunk összpontosítani és észrevenni a jeleket.

Ősz

A mérleg jegyével kezdődő ősz (szeptember 22 – december 21) lesz az év legpozitívabb, bizonyos szempontból viszont a legkevésbé kiszámítható szakasza. Legalább annyit fogunk foglalkozni magunkkal, mint másokkal. Ismét fontos lesz a levegő elem pótlása, ez az év leg levegőhiányosabb szakasza. Kiemelten fontos, hogy megvizsgáljuk mi az, ami örömet okoz és próbáljunk abban kiteljesedni. Céljaink elérésében segít, ha a közösség érdekeit is szem előtt tartjuk, és valami új dolgot hozunk létre. Vágy ébredhet bennünk a teljes megújulásra, hogy elhagyjuk a régi szabályokat, régi mintákat. Ahogy a téli időszakban a folyamataink során most is lesz egy teljesen energiahiányos állapot a kezdést követően, de ahogy ezen átlendülünk végig tudjuk vinni azokat.

2021-ben lehetőséget kapunk a káros szenvedélyek, szokások elhagyására, önkorlátozástól való megszabadulásra, ez az év az új utak, új tanulmányok, felfedezés, továbblépés és az előrelépések ideje.

Természetesen az, hogy kire mi vár ebben az évben azt a személyes horoszkópja jobban megmutatja, és ne feledkezzünk meg a szabad akaratról sem. Minden szakasz vége felé, legyen az egy hónap, egy évszak vagy egy teljes év, érdemes visszatekinteni, készíteni egy összegzést és megvizsgálni honnan, hová jutottunk. Éltünk-e a sors adta lehetőségekkel, mi az, amin még dolgoznunk kell, hogyan, merre tovább? Fontos, hogy lépjünk egyet hátra és egy olyan nézőpontból vizsgálódjunk, ahol valamelyest semlegesek vagyunk és el tudjuk fogadni azt, ahol éppen tartunk. Szelektáljunk, hogy mit viszünk magunkkal a következő szakaszba és ne felejtsünk el helyet csinálni az új dolgoknak az életünkben, mert nem biztos, hogy azért nem érkeznek meg a hőn vágyott dolgok hozzánk, mert nem állunk rá készen, vagy nem érdemeljük meg, hanem mert egész egyszerűen nincs neki hely. Szóval, ha szeretnél egy új kanapét, előtte dobd ki a régit. Kezdődjön hát az új esztendő, te döntöd el mit viszel magaddal.

Szöveg: Németh Krisztina – asztrológus – www.nezzeslass.hu
Még nincs hozzászólás

Hozzászólások lezárva