A végrendelet pszichológiája

Az ember énközpontú lény, és mint olyan, ritkán gondol bele abba, hogy létezése egyszer véget ér, viszont az élet mindenki más számára megy tovább. Ez így is van rendjén, arra célszerű fókuszálni, amit még életünkben elérhetünk, hiszen annak az eredményeit élvezhetjük. Viszont egészséges mértékben mégis szükséges tudatosan felkészülni arra, mi történik, mikor bekövetkezik az elmúlás. Ennek jó módja egy végrendelet készítése.

Mit hagyunk magunk után?

Erre a kérdésre mindenkinek egyéni válasza van természetesen. Hogy sikerült-e nyomot hagyni, és milyen az a nyom, azt paradox módon mi magunk sosem tudhatjuk meg. Környezetünkben, családtagjainkban, szeretteinkben viszont biztosan emlékeket, érzelmeket hagyunk. Hogy ezek milyenek, azt a velük ápolt kapcsolatunk határozza meg. Ezen kívül tárgyainkat, vagyonunkat, vagy éppen adósságainkat is hátra hagyjuk a rokonság számára. Ezek végrendelet hiányában a Magyar öröklési jog szabályai szerint oszlanak meg örököseink közt.

Miért végrendelkezzünk?

Sokan úgy gondolkodnak, hogy ráérnek még végrendelkezni, és a jelenben kell élni. Pedig egy egészséges embert is érhet halálos baleset, és a súlyos betegségek is nagy mértékben rövidítik az életet. Aki végrendeletet ír, az elfogadja a tényt, hogy az élet egyszer véget ér, és tudatosan akar rendelkezni hagyatéka sorsáról, ezzel halála után gondoskodva szeretteiről.

Tudatosság

Végrendelet írásakor tudatosan vesszük számításba tárgyainkat és vagyonunkat, valamint a hozzánk közel álló személyeket, és döntünk arról, kire mit hagyunk, kit zárunk ki az örökségből, és kit tagadunk ki. Hogy ezeket a döntéseket mi alapján hozzuk meg, az már csak rajtunk múlik. Ha már végrendelkezünk, természetesen azt szeretnénk, hogy az érvényes is legyen.

A Szerzi platform végrendelet okosdokumentum segítségével nem kell attól tartanunk, hogy hagyatéki rendelkezésünk nem felelne meg a formai követelményeknek, tartalmi előírásoknak, érvényben lévő jogszabályoknak.

A dokumentumot 10 perc alatt kitölthetjük, és az online jogi tanácsadás szolgáltatás segítségével választ kaphatunk minden további felmerülő kérdésünkre közvetlenül, a platformon regisztrált Ügyvédektől.

Gondoskodás

A végrendelet tekinthető egy utolsó, síron túli gondoskodásnak is hiszen, ha valakit örökösként jelölünk meg, és specifikusan rá hagyunk valamit, azzal biztosíthatjuk érzelmi támogatásunkról és az életkörülményeit legalább kis mértékben javíthatjuk.

Elfogadás

Ahogy fentebb is írtam, a végrendelkező elfogadja, hogy a halál az élet része, és a végrendelet megírásával gyakorlatilag békét köt ezzel a ténnyel. Az élet élvezete pedig sokkal könnyebbé válik, ha már nem félünk a végétől. Egyesek úgy vélik valójában az élet az, ami elválaszt minket egymástól. Mások nem hisznek a halál utáni létezésben, ily módon nem is tartanak attól, hogy az élet után bármi kellemetlenséget tapasztalhatnának. Bármelyik csoportba is tartozzunk, az általunk tapasztalt életforma egyszer mindannyiunk számára megszűnik. Az életigenlés erős megtartóerő, noha ez a változás egyes kultúrákban a mindennapi gondolatok része.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.