Amikor a fikcióról kiderül, hogy valóság – Three Pines

Egy-egy trauma feldolgozását sok esetben segítheti az irodalom vagy a filmek. Louise Penny, kanadai írónővel pont a fordított helyzet történt. Előbb született meg az a regénysorozat, amely egy kisvárosban zajló bűntények mellett a kanadai őslakosok diszkriminációját, elnyomását és kirekesztését is feszegeti, minthogy kiderült volna, hogy 150 ezer őslakos gyermeket elszakítottak a családjától és küldtek bentlakásos iskolákba, közülük többezren rejtélyes körülmények között meg is haltak. A 18 regényből 4-et most sorozat formájában megfilmesítettek, mely Three Pines címmel nemrég debütált az HBO Max-on.

Az amerikai őslakosokról leginkább indiánregények formájában olvastunk, vagy nézhettük őket filmben, ahogy fejdísszel a fejükön a prérin lovagolnak. Ezek a könyvek és filmek jellemzően sztereotipikusan ábrázolják őket. A kanadai őslakosokról pedig egészen 2 évvel ezelőttig még ennél is kevesebbet hallottunk. Ekkor egy nagyon szomorú hír járta körbe a világot. Az 1870-es évektől 1996-ig 150 000 kanadai őslakos gyermeket szakítottak el a családjától és küldtek erőszakkal bentlakásos iskolákba. Ezeket a kormány által létrehozott intézményeket főképp a római katolikus egyház működtette. Ezek kivizsgálása során 4000 gyermek sírját tárták fel. 

Őslakosok Kanadában

Kanadában 1,8 millió ember számít őslakosnak. A 2021-es népszámlálás adatai szerint az ország lakosságának 5%-a őslakos. Az őslakosok közé tartoznak az első nemzetek (indiánok), az inuitok (eszkimók) és a métisek. Holott jogi dokumentumokban még feltűnik az indián kifejezés, de Kanadában már nem használják sem az indián sem pedig eszkimó elnevezéseket, mert a többség pejoratívnak tartja ezeket. Az őslakók szinte minden tartományban élnek, különböző nyelveket beszélnek (összesen 54 nyelven és nyelvjárásban!) és ugyan különböző a kultúrájuk, de közös bennük az, hogy a földdel kölcsönösen gondoskodó kapcsolatban állnak. Kulturális és identitásbeli újjászületési folyamatuk fontos része, hogy 1999-ben megalakult a Nunavut territórium, amely lakosságának mintegy 80%-a inuit. 

Louise Pennyt sokkolta, hogy a regényeiről utólag kiderült, akár valós eseményeken is alapulhatnának

Louise Penny, kanadai írónő immár 18 olyan detektívregényt írt, amelynek főhőse Armand Gamache, a québeci rendőrség gyilkossági főfelügyelője, aki a titokzatos, de bájos Three Pines nevű kisvárosban nyomoz. A Three Pines regényekből ugyan csak kettő jelent meg magyarul, de világszerte hatmillió példányt adtak el belőlük, és 31 nyelvre fordították le őket, egyes darabjai pedig vezették a New York Times bestseller listáját is. A bestseller regények többek között 8 Agatha-díjat, a The British Dagger és a kanadai Arthur Ellis díjat is elnyertek.

A fiktív történetről pedig kiderült, hogy sok közös vonása van az elmúlt években Kanadában napvilágot látott valós eseményekkel. Louise Penny bevallotta, hogy sokkolta, amikor kiderült, hogy a regényeiben leírt történetek egy része valóban megtörtént. Az egyik interjúban így nyilatkozott: „Amikor (az egész őslakos gyerekekkel kapcsolatos ügy) a címlapokra került, megdöbbentett minket a felfedezés. Rájöttünk, hogy ez már nem fikció”. Kanada továbbra is küzd múltjának sötét ügyeivel. 

Sorozat készült a nyomozóról, aki az őslakosokkal is foglalkozik

„Könyveim a terrorról szólnak, a rettentő félelemről, amely mélyen bennünk rejtőzik. De többek ennél: a könyveim nem csak a gyilkosságról, a rossz érzésekről és a tettekről szólnak, hanem a kedvességről is. A választásokról, a barátságról és az összetartozásról” – mondta Louise Penny. Immár nemcsak könyvek révén szembesülhetünk az őslakosok elnyomásával: a The Crown alkotói Three Pines címmel sorozatot készítettek Louise Penny történeteiből Alfred Molina főszereplésével. 

Gamache főfelügyelőt és csapatát a lakosok kezdetben gyanakvással szemlélik Three Pines-ban. A hűvös fogadtatás ellenére Gamache-nak megtetszik a település és annak különc lakói. Gamache belemerül azoknak az embereknek a titkos életébe, akik Three Pinesban találtak menedéket a külvilág elől. A városka életéből származó bűnügyi rejtélyek mellett Gamache arra is vállalkozik, hogy három eltűnt őslakos tini megtalálása ügyében is nyomozzon.

A 8 részes sorozat már megtekinthető az HBO Max-on! Nagyon ajánljuk, nekünk nagyon tetszett!

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.