Béremelést tervez jövőre a cégek többsége

A magyarországi vállalatok várakozásai pesszimistábbak lettek a 2023-as gazdasági évet illetően, ám a cégek fele még így is bővülésre számít jövőre, és nagyobbik hányaduk tervez bérfejlesztést – állapítja meg a Profession.hu friss HR Körkép 2022 tanulmánya. 

A jelenlegi munkaerőpiaci kihívásokat és a jövő évi várakozásokat vizsgáló felmérés során a megkérdezett cégek 63 százaléka jelezte, hogy tervez bérfejlesztést 2023-ra. Öt százalék alatti béremeléssel számol a cégek 4 százaléka, 5-9 százalék között emelné a béreket 21 százalékuk, 10-14 százalékkal közel a felük, míg 15 százaléknál magasabb fizetésemelést tervez 25 százalékuk. A tervezett bérfejlesztésekkel a munkaadók jelentős része a jelenlegi munkaállományának megtartását tervezi biztosítani. 

Az elemzés rámutat, hogy a tavalyinál nehezebbé vált a kieső munkaerő pótlása a vállalatoknál. Amíg 2021-ben a megkérdezett cégek fele, az idén már a 60 százaléka jelezte, hogy kevesebben jelentkeznek a meghirdetett pozíciókra, 75 százalékának pedig kihívást jelent a megfelelő jelöltek megtalálása.

A munkaerő-elvándorlás a cégek háromnegyedét érinti, emellett nőtt azoknak a cégeknek az aránya tavalyhoz képest, amelyeknél legalább 3 százalékos, vagy annál nagyobb a fluktuáció – közülük minden harmadik vállalat 10 százalék fölötti fluktuációról számolt be. A leginkább érintett terület az élelmiszeripar, az egyéb könnyűipar, a nehézipar és gépgyártás, a szállítás, posta és raktározás.

Az adatfelvétel online kérdőívvel történt 2022 augusztusában és szeptemberében a Profession.hu ügyfélkörében, az első körben 240, a második körben 345, a harmadik körben pedig 398 cég megkérdezésével.

A Profession.hu tematikus állásportál, amely innovatív eszközökkel köti össze a munkaadókat az álláskeresőkkel a lehető legtöbb minőségi információ biztosításával. 2022 első negyedévére több mint 1,2 millió munkakereső regisztrált a Profession.hu saját adatbázisába.

Forrás: mti
Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.