Heti horoszkóp 08.01. – 08. 07.

A heti előrejelzés az éppen aktuálisan kialakuló, és mindannyiunk életére ható fényszögek alapján készült. Most is a jelenleg is ható bolygóállásokról olvashatunk. Fontos, hogy ezek csak a lehetőségek, nem jóslatok és nem is kőbe vésett szavak.

Hétfő: a hét egy erős Szaturnusz-Mars kezdéssel indul a Bikában, sokak életében a Bika anyagias természete és pénzközpontúsága miatt, újításokkal és változásokkal kell szembenézni. Az Uránusz egyértelműen az újításokat mutatja, de ha nem vagyunk óvatosak, akkor a káoszt is jelentheti. Azáltal, hogy a Mars mellé keveredett, a cselekvőerő válik még gyorsabbá.

Kedd: a fenti fényszög-rendszer egész héten érezteti majd a erejét, nem szabad agresszívvé válni az Uránusz és a Mars hatására, mert túl gyors és kiszámíthatatlan helyzeteket is okozhatnak, amelyeket nem jó agresszióval kezelni. Ami fokozza a feszültséget, hogy a Szaturnusz korlátozó ereje még mindig dolgozik a háttérben. 

Szerda: a Szaturnusz itt a múltat, a törvényt, az időt, vagy éppen a bürokráciát jelenti. Teljesen más minőségben dolgozik, mint a tetterős Mars vagy az Uránusz, éppen ebből származik a feszültség. Ma azonban, segítségünkre lehet a Mérlegben álló Hold, ami békére és egyensúlyra törekszik, ez az aspektus jó irányba fogja hangolni az érzelmi életünket. 

Csütörtök: fontos információ, hogy a mai nappal jegyet vált a Merkúr, és az Oroszlánból belép a Szűzbe. Ez azért hasznos, mert a Merkúr a Szűzben uralkodik. Ezáltal a szellemi energiákra a precízség, aprólékosság, kritikusság és a racionalitás lesz a jellemző. Ezzel a Merkúrral jól lehet anyagiak terén manőverezni, mert nagyon gyakorlatias és reális, könyvelők előnyben 

Péntek: ma sokat sérülhetünk érzelmileg, ha nem vigyázunk azért, mert a Hold szembekerül a Marssal és az Uránusszal. Olyan nem várt helyzetekbe kerülhetünk, ahol gyorsan kell döntenünk, de olyan módon, ami az érzelmeink ellen mehet. Rosszabb esetben, durva bántásnak is ki lehetünk ma téve. Ahol lehet, legyünk résen.

Szombat: a tegnapi fényszög szerencsére, a Hold gyors mozgása miatt, hamar megszűnik. Így ma egy nyugodtabb napra számíthatunk. A Nyilasba lépő Hold új terveket és lendületet ad.

Vasárnap: teljesen egzakt lesz a Vénusz-Plútó szembenállás. A Vénusz egy gyors mozgású bolygó, de még a jövő hét elején is érezhetünk végletes érzelmeket a magánéletben, amiket esetleg felszínre kerülő titkok válthatnak ki. A Plútó már csak ilyen, szeret a mélyben turkálni. Anyagiak terén csak a tiszta pénzügyi helyzetekbe menjünk bele!

Fotó: Myriams Fotos / Pixabay

Holdnaptár

Hétfő: ma egy napot tölt a racionális Szűzben a Hold. Ez nem annyira nyitott érzelmi világot eredményez, viszont annál racionálisabb és gyakorlatiasabb hangulatba kerülhetünk a hatására.

Kedd, szerda: a Mérleg békeszeretetet és harmóniára törekvése segíti ebben a két napban az életünket, nagy szükség lesz rá, hogy egyensúlyban tartsa az Uránuszt és a Marsot

Csütörtök, péntek: a végletes Skorpióban kalandozik a Hold, ahol szenvedélyesen élhetjük meg a minket érő érzelmi benyomásokat.

Szombat, vasárnap: a Nyilas optimizmusában fürdik két nap erejéig a Hold, használjuk ki e jegy életigenlését

Somogyi Kitti

Asztrológus

Asztrológiai pályafutásomat 20 évvel ezelőtt kezdtem. Eltökélt célom, hogy közelebb hozzam a minőségi asztrológiát az emberekhez. Ezzel felhívva a figyelmet az asztrológiában rejlő lehetőségekre. Hiszen mindennapi szinten könnyebben megtervezhetjük a segítségével az életünket, tudatosan felkészülhetünk a várható eseményekre vagy akár egy születési képlet elemzésével, objektív képet kaphatunk saját vagy valaki más jellemrajzáról, sorsfeladatairól.