Kockázatosabb-e régi autót venni?

Számos cikk foglalkozott az elmúlt időszakban azzal, hogy egyre öregebbek a magyar autók, és általánosságban elmondható, hogy minél idősebb egy autó, annál több kilométert tett meg. A használt autók eladásából a lehető legnagyobb hasznot remélő csalók azonban gyakran élnek azzal a tisztességtelen gyakorlattal, hogy visszatekerik a kilométer-számlálót, és eltitkolják a jármű sérüléseit.

A carVertical autóipari adatszolgáltató cég 14 európai országban végzett kutatásából kiderül, hogy Magyarországon az összes jármű 6,1%-ának valótlan adatot mutat a kilométerórája, 56,7%-a pedig sérült. Figyelemre méltó összefüggés van az autók kora és a csalások gyakorisága között, amit használt jármű vásárlásakor mindenképpen érdemes figyelembe venni.

A régebbi autók futásteljesítményét nagyobb eséllyel hamisítják

A módosított futásteljesítmény a 2000 előtt gyártott autók esetében a legvalószínűbb: a carVertical platformon ellenőrzött 26 éves járművek 16%-ánál mutat valótlan adatot a kilométeróra. Hasonló a helyzet a 25 és 27 éves autók esetében, amelyek között 14,2, illetve 13,5 százalék volt manipulált járművek aránya. Bár elenyésző az ilyen régi autók száma, idősebb jármű vásárlásakor érdemes rendkívül körültekintőnek lenni.

„Magyarországon 2016-ban volt a fordulópont – 2017-re ugyanis 4,9%-ról 3,4%-ra csökkent a manipulált járművek aránya. A 2017 után gyártott autók esetében már jóval alacsonyabb annak a kockázata, hogy módosított kilométer-számlálójú járművet veszünk. Azonban ahogy ezek az autók is öregszenek, feltehetően ugyanúgy hamisítják a futásteljesítményüket annak érdekében, hogy jobb áron lehessen eladni őket” – magyarázza Matas Buzelis, a carVertical autóipari szakértője.

A 10 évesnél fiatalabb autók sérülnek leggyakrabban

Az idősebb járműveknél általában kevesebb káreseményt találunk. Ezt azonban nem az magyarázza, hogy a sofőrök korábban óvatosabban vezettek, sokkal inkább az, hogy a baleseti információkat kizárólag fizikai dokumentumokban regisztrálták, ezért nem szerepelnek az online adatbázisokban.

Magyarországon a legtöbb regisztrált eseményt a 2013 és 2018 között gyártott autóknál találunk. Bár a kisebb karcolásokról készült feljegyzések is káreseménynek számítanak, sok jármű szenvedett olyan súlyos balesetet, amelynek következményei hatással lehetnek a vezetés biztonságára és minőségére.

A helyzet a 2016-ban gyártott autók esetében a legrosszabb – a carVertical platformon ellenőrzött összes jármű 66,3%-a szenvedett sérülést. Nem sokkal maradnak el mögöttük a 2017-es (65,7%) és 2014-es (64,3%) évjáratú autók sem. Az általános statisztikák azt mutatják, hogy Magyarországon az autók több mint fele sérült már, ami arra utal, hogy az országban minden második járműben lehetnek rejtett hibák. Matas Buzelis, a carVertical munkatársa szerint a járművek átlagosan legalább 5 évente megsérülnek, különösképpen, ha városi környezetben használják őket.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.