Lépéskényszerbe hozza a CSOK Plusz az újlakás-piac szereplőit

A használt lakások iránti kereslet 11 százalékkal nőtt az év első hetében, míg az új építésűek esetében 48 százalékkal emelkedett. Ugyanakkor az érdeklődőknek csak az 5 százaléka keres új építésű lakóingatlant. Az új lakásokhoz képest a használt ingatlanok már 35-40 százalékkal olcsóbbak. Budapesten a használt lakások átlagos négyzetméterára 955 ezer forint, az újaké pedig 1,3 millió forintnál járt. A vármegyeszékhelyeken a használt lakások esetében 592 ezer forint az átlag, az újaknál pedig 844 ezer forint.

Az új építésű ingatlanok eladóit lépéskényszerbe hozza a CSOK Plusz, mert a beruházóknak árak szintjén is versenyképes új lakásokat kell kínálni a vevőknek. A CSOK Plusz által biztosított támogatást ugyanis tetszőlegesen használhatják fel az igénylők új vagy használt lakások vásárlásra. Az árelőny miatt viszont a támogatás nagyobb része a használt lakások piacán landolhat.

Jelentősen nőtt az eladó lakóingatlanok iránt az idei év elején, részben az új lakástámogatásoknak köszönhetően. A CSOK Plusz ugyanakkor lépéskényszerbe hozhatja az újlakás-piac szereplőit is. – derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből.

Csok Plusz-hatás: új lakások kontra használtak

“Az év első hetében a használt lakások iránti országos kereslet – éves összevetésben – 11 százalékkal nőtt. Ezzel párhuzamosan az új építésűeknél 48 százalékos volt az erősödés. Főként a Budapesten és a községekben lévő új építésű lakóingatlanok iránt nőtt az érdeklődés. Fontos körülmény viszont, hogy az érdeklődések mindössze 5 százaléka irányult az új lakásokra. A kereslet eltolódása a használt lakások irányába, azért sem meglepő, mert a januárban indult Csok Plusz már nem tesz különbséget használt és új lakások között, márpedig előbbiek jóval olcsóbbak.” – ismertette az adatokat Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Budapesten a használt lakások átlagos négyzetméterára 955 ezer forint volt az első hét végén, ez nagyjából megegyezik az egy évvel korábbival, de meghaladja a két hónappal korábbi 944 ezer forintot. “A 2024 elején felfutó kereslet eredményeként a múlt év során bekövetkezett pár százalékos árcsökkenés a fővárosi használt lakásoknál eltűnt” – tette hozzá a szakember. A fővárosi új lakásoknál azonban másként alakultak az árak: a jelenlegi, alig több mint 1,31 millió forintos szint enyhe drágulást jelent az egy évvel korábbi 1,29 millióhoz képest, egyúttal stagnálást jelent a két hónappal ezelőtti árakhoz képest.

A vármegyeszékhelyeken minimális drágulás következett be: a használt lakások négyzetméterára átlagban 592 ezer forintot tett ki január elején, szemben a novemberi 588 ezer forinttal, illetve a múlt év elején látott 582 ezer forinttal. Közben a vármegyeszékhelyeken eladásra kínált új építésű lakóingatlanok átlagára lényegében nem változott, 844 ezer forintnál jár.

Lépéskényszerben az újlakás-eladók, örülhetnek a vevők?

“A visszafogott kereslet miatt az új építésű lakások áremelkedése átmenetileg leállt, annak ellenére, hogy az építési költségek emelkedtek. Ez viszont feladja a leckét az újlakás-fejlesztőknek. Lépniük kell, hogy sikerrel vegyék fel a verseny a használt lakásokkal az árak szintjén is. Ez az év részben arról is szól majd, hogy milyen megoldásokkal próbálják vonzóvá tenni az új lakóingatlanokat a beruházók. Ennek a jelenségnek pedig egyértelműen a vevők lehetnek a nyertesei.” – fogalmazott az ingatlan.com szakértője.

Bár az elmúlt időszak nem a lakásépítések élénküléséről szólt, mégis a kínálatra nem lehet panasz a szakember szerint. január elején több mint 8200 új építésű lakóingatlan-hirdetésből válogathattak a vevők, ami 22 százalékos bővülésnek felel meg éves összevetésben.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.