Minden negyedik munkavállalónak van lehetősége távmunkában dolgozni Magyarországon

A koronavírus-járvány nyomán a home office széles körben elterjedt hazánkban is, jelenléte azonban az akkori állapothoz képest jelentősen megváltozott, ritkult. Jelenleg tízből hat munkavállalónak nincs lehetősége az otthoni munkavégzésre és mindössze 9%-uk dönthet erről teljesen szabadon – derül ki a Profession.hu legújabb reprezentatív felméréséből. 

Az állásportál a magyar munkavállalókat kérdezte arról, hogy a pandémiát követően hogyan alakult a munkahelyre való bejárási kötelezettségük, milyen lehetőségeik vannak jelenleg a munkavégzésük helyszínének megválasztására. Bár rugalmasabb lett a cégek hozzáállása a home office-hoz az utóbbi néhány évben, mégis sok dolgozó érzi úgy, hogy nem kap erre engedélyt annak ellenére, hogy otthonról is megfelelően el tudná látni a feladatait.

A nagy cégek rugalmasabbak, a vezetők szabadabbak

Magyarországon tízből hat munkavállalónak egyáltalán nincs lehetősége távmunkavégzésre, minden alkalommal be kell mennie a munkahelyére vagy a munkavégzéséhez kijelölt helyre. Ez az arány persze elsősorban a fizikai munkát végzők körében kimagasló (82%), hiszen esetükben gyakran speciális, helyhez kötött eszközökre vagy munkakörnyezetre van szükség a munkavégzéshez, a szellemi munkát végző alkalmazottaknak pedig a fele nem teheti ezt meg. 

Bevett gyakorlat, hogy nem egységes a távoli munkavégzés elérhetősége, így előfordul, hogy egy cégen belül eltérő szabályok vonatkoznak ezen a téren a munkavállalókra – a leggyakrabban az adott terület sajátosságai miatt. Azon cégeknél, ahol van távmunka lehetőség, a dolgozók negyede nyilatkozta, hogy beosztástól függ, hogy élhetnek-e vele, 9%-uknál pedig ezt egyéni elbírálás alapján határozzák meg – például kisgyerekes munkavállalók vagy a munkahelytől távol lakók esetében rugalmasabbak a munkaadók a home office kérdéskörét illetően. A vállalatnál betöltött szerepköröket tekintve a legkevésbé a felsővezetőkre (34%) és a középvezetőkre (37%) vonatkozik a helyhez kötött munkavégzés.

A hazai munkavállalók 9%-a dönthet szabadon munkavégzésének helyéről

A munkavállalók alig tizede dönthet teljesen önhatalmúlag arról, hogy honnan dolgozik, és ugyanekkora azoknak az aránya is, akik bár rugalmasan választhatnak az iroda és a home office között, de előre meghatározott napokon be kell járniuk – utóbbiak aránya a több mint 1000 főt foglalkoztató vállalatok alkalmazottainál szinte megduplázódik. A távmunkavégzést valamilyen formában biztosító munkahelyeken dolgozóknak mindössze 17 százaléka dönthet szabadon, hogy él-e a lehetőséggel – a többieket valamilyen szabályozás korlátozza ebben. 

Viszonylag ritkán fordul elő hazánkban (4%), hogy teljes egészében otthonról végezhető a munka és csak abban az esetben kell személyesen megjelennie a munkavállalóknak, ha azt egy konkrét feladat vagy esemény indokolja. Ez a fajta szabályozás is gyakoribb a nagyobb cégeknél dolgozók esetében (21%).

Ahol lehetőség kínálkozik a távoli munkavégzésre

Általában nem minden dolgozóra vonatkozik egységesen a távmunka igénybevételének lehetősége akkor sem, ha az adott cég alkalmazza ezt a munkavégzési formát. A távmunka lehetőségét biztosító munkahelyek alkalmazottai – a válaszadók 40 százaléka – minden második esetben (51%) hibrid rendszerben dolgoznak: bizonyos napokon az irodában, máskor pedig azon kívül végzik feladataikat. Ritkábban, az esetek egyharmadában adott kizárólag távoli munkavégzés, de emellett vannak a cégben, akiknek minden nap be kell járniuk, míg 17% dolgozik olyan munkáltatónál, ahol minden alkalmazott távmunkázik. Az egész céget érintő távmunka lehetősége az átlagosnál nagyobb arányban jellemző az egészen kis létszámú, 10 fő alatti és a 25 000 főnél nagyobb cégekre.

A távmunkát biztosító szervezeteknél a leggyakrabban ez akár a teljes munkaidőre is vonatkozhat, ha a munkavállaló így dönt (32%), míg 11% heti egy napot dolgozhat az irodán kívülről. Az ilyen cégeknél dolgozóknak közel harmada számára ugyan elérhető a távmunkavégzés, azonban esetükben nem beszélhetünk heti rendszerességről: gyakran ennél ritkábban, adott esetben nem is rendszeresen vehető igénybe ez a munkavégzési forma, külön engedéllyel kérhető, nem pedig garantáltan jár.

Szívesen dolgoznának otthonról, de nem tehetik

Ahol egyáltalán nincs lehetőség a távmunkára, vagy csak alkalmanként, ott a dolgozók fele úgy látja, hogy nem is tudná elvégezni a munkáját otthonról, ez többnyire a fizikai munkát ellátó munkavállalókra vonatkozik (67%). Minden második dolgozó (46%) véli úgy, hogy bár saját meglátása szerint részben vagy teljesen meg tudná oldani a feladatait munkahelyétől független helyről is, ennek ellenére nincs rá lehetősége.

„Hazánkban jelenleg alacsony azon cégek aránya, ahol lehetőség nyílik a távmunkavégzésre, annak ellenére, hogy 2020-ban, a BCG-vel közösen készített kutatásunkból az derült ki, hogy a magyarországi munkaadók 84 és a munkavállalók 88%-a gondolta akkor úgy, hogy nem csökkent a munkavégzés hatékonysága, sőt akár még javult is távmunka valamilyen formájának bevezetése után. Emellett ráadásul a munkaadóknak további, anyagi jellegű előnyük is származhat, ha nyitnak a távmunkavégzés felé, hiszen jelentős költségektől mentesülhetnek egy, a korábbinál kisebb iroda fenntartásával és a munkába járásból fakadó utazástámogatások ritkulásával” – mondta Simon-Göröcs Lili, a Profession.hu HR igazgatója.  

***

Kutatásról: 1000 fős, a 18-65 éves magyar online lakosság körében végzett, nemre, korra, végzettségre és lakhóhelyre reprezentatív minta alapján.
Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.