Most érdemes dönteni, ki vegye át a családi vállalkozást

A rendszerváltás idején alakult vállalkozások vezetői lassan nyugdíjba vonulnak, és eljött az idő, hogy átadják a stafétabotot az utódoknak. Ez a folyamat a generációváltás, ám erről sok esetben a vállalkozások vezetői nem gondolkodnak időben. Az év eleje azonban alkalmas pillanat a cégek átállásának elkezdésére.

Pálos Ildikó

Az Opten adatai szerint jelenleg mintegy 153 ezer családi vállalkozás működik Magyarországon, mely a hazai cégek mintegy 40 százaléka. A családi vállalkozások adják a magyar GDP felét és az itthon foglalkoztatottak 75 százalékát, ennek fényében pedig különösen fontos tény, hogy ezeknek a vállalkozásoknak a tízezrei maradhatnak vezető nélkül, amikor a tulajdonosuk nyugdíjba megy. A hazai cégek nagy része azonban nem rendelkezik utódlási stratégiával, az év végi időszak pedig általában felfokozza az ebből adódó feszültségeket. Az utódlás kérdése ugyanis kulcsfontosságú lenne a családi vállalkozás életében, ám ezt ma még mindig tabuként kezelik a tulajdonosok.

„Az év eleje a stratégiai tervek elkészítésének ideje a cégek életében és egyben remek időszak arra, hogy az utódlás kérdéseit is elkezdjék megvitatni. A karácsonyi és ünnepi időszak ugyanis általában feszültségekkel teli, és nem a megfelelő alkalom arra, hogy egy utódlásról egyeztessenek. A január-február azonban megfelelő idő lehet arra, hogy a generációváltás kérdésében az első beszélgetést megejtse a cégvezető és az utód” – magyarázta Pálos Ildikó generációváltás szakértő.

Általában az utódok kezdeményeznek

A szakember szerint az első megbeszélést általában az utódok kezdeményezik, a legtöbb esetben ugyanis ők azok, akik szeretnék tisztázni a cég átvételének menetét. Ez azonban semelyik fél számára sem könnyű, éppen ezért érdemes lépésenként haladni.

„Az első beszélgetést felvezetheti akár egy cikk is, ami arról szól, más cég hogyan birkózott meg ezzel a feladattal. De kereshetünk olyan cégeket is, amelyek átestek már ezen a folyamaton és látható, mik voltak a buktatók vagy épp hogy sikerült zökkenőmentesen átadni a céget az utódnak. Arra kell számítani, hogy ez a téma nem egy beszélgetést igényel, hanem helyzetfüggően több alkalom is szükséges. Érdemes szakembert is felkeresni, aki segít megkönnyíteni a folyamatot” – tette hozzá a Generációk Partnere szakértője.

Pálos Ildikó szerint érdemes még a folyamat elején szakemberhez fordulni, mert amikor már sürget az idő, egyre több problémát vagy vitás kérdést kell megoldani szűk határidőn belül, ami az egész cég számára megnehezíti az átadás-átvételt.

„Annak a félnek, akiben sürgetőbb a vágy az utódlás kérdésének tisztázására, érdemes olyan cégről szóló cikket, tanulmányt megosztani a másikkal, amely hasonló kaliberű a vállalkozásukhoz. A vonakodó fél így érezheti, hogy ez nem egyedi probléma, mások is átestek rajta, pusztán egy generációs probléma, ami körültekintő megoldást kíván. Ha a másik fél még egyáltalán nem nyitott ennek a kérdésnek a megvitatására, akkor a kezdeményező fél csak annyit tehet, hogy megpróbálja minél többször „nyitogatni” a másikat olyan formában, amelyre jó eséllyel befogadó lesz” – fejtette ki Pálos Ildikó.

A generációváltás szakértő szerint sokan azért nem fordulnak szakemberhez, mert azt gondolják, egy külső fél nem ismerheti a cég belső ügyeit, problémáit, így nem is tud segíteni hatékonyan.

„Ilyenkor azt fontos szem előtt tartani, hogy bár a céget nem ismeri a tanácsadó, a folyamatot azonban igen. Ezért pontosan tudja, hol vannak azok a buktatók, amiket érdemes elkerülni, hogy minél simábban végbe menjen a cég átadása” – tette hozzá Pálos Ildikó.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.