Sokan adnak használt ruhát karácsonyra

A használtruha piac a 2008-as válság után lett népszerű Magyarországon. A turkálók alacsony árai által spórolni tudtak az emberek a ruhatárukon, a válság elmúlásával pedig egyes társadalmi körökben megmaradt ez a fajta vásárlási szokás. Az elmúlt néhány évben egy újabb érv is adódott az eddigiek mellé, ugyanis használtruha vásárlással nemcsak pénzt, de energiát is megtakaríthatunk, ami a jelenlegi klímahelyzetben kiemelten fontos szempont.

Viszonylag ritkán esik róla szó, hogy nem csak a ruhák gyártása során, de már annak előzményeivel is rengeteg káros anyag kerül kibocsátásra, így nem véletlen, hogy a világ második legszennyezőbb iparága a divatipar.

„Ruhagyártás során a leggyakrabban alkalmazott természetes szál a pamut, amit a világ közel 80 országában termesztenek rovarirtó vegyszerek, valamint hatalmas vízmennyiség felhasználásával” – ismertette Varga Renáta, a Gardróbom tervezője.

Rendkívül káros a környezetre a ruhák gyártása

Reni hangsúlyozta, hogy ez a folyamat összességében még így sem olyan ártalmas, mint a szintetikus szálak előállítása, mégis a ruhák 60%-ka ilyen anyagokból készül. Ezután következik a szállítás a gyártás helyszínére, ami szintén nagy mennyiségű károsanyag-kibocsátást von maga után. Számos gyártó üzem található olyan fejlődő/szegény országokban, ahol többnyire nők és gyermekek készítik a ruhákat, embertelen körülmények között és nevetségesen kevés fizetésért.

„Ezekben a termelői létesítményekben többnyire nem rendelkeznek olyan szűrőrendszerekkel, amik megakadályoznák például a textil festése során használt vegyi anyagok bekerülését a folyókba és óceánokba, így a gyártás során is jelentős szennyezés történik. A kész termék az előállítás után ismét utazik, mielőtt a kirakatokba kerülne, és nem minden ruhadarab találja meg a vevőjét. Kutatások szerint minden 5. darabot nem sikerül eladni, arról pedig, hogy mi történik ezekkel a ruhákkal, hivatalosan nem sok információnk van, de feltételezhetően elégetik őket, ugyanis csak kis részük kerül újrahasznosításra vagy újraforgalmazásra” – vázolta Varga Renáta.

A használtruhák adás-vételével pénztárcabarát módon juthatunk sokszor még címkés darabokhoz, a ruhák élettartamát pedig meghosszabbíthatjuk. Így okosan és környezetbarát módon vásárolva maradhatunk divatosak.

„Úgy gondoltuk ezen a területen Magyarországon fejlődésre van szükség, ezáltal jött létre a Gardróbom applikáció, ahol úgy tudunk vásárolni a feltöltött használtruhák között, akár egy webshopon – tudtuk meg Varga Renátától.

Teljenek az ünnepek is a környezetvédelem jegyében!

Az elmúlt években jelent meg a fenntartható karácsony mozgalom, amelynek célja, hogy az ünnepek környezetbarátabbak legyenek és kevesebb szemetet termeljünk ezalatt a zsúfolt időszak alatt. Sokszor hagyomány miatt, vagy megszokásból vásárolunk bizonyos dolgokat, ezekre viszont már sokkal jobb megoldások vannak, úgymint a hulladékmentes csomagolás, a környezetbarát dekoráció és karácsonyi menü és persze az ajándékozás.

„Az újrahasznosított ajándékok között a használati tárgyak a népszerűbbek, mint például egy bolhapiacon szerzett antik könyv, vagy másodkézből származó egyéb, jó állapotú használati tárgy. A használt ruhadarabok karácsonyra való ajándékozása még nem jellemző, pedig rengeteg olyan darabot találhatunk, amik megállják a helyüket a fa alatt” – avatott be Reni, aki arról is tájékoztatott, hogy a Gardróbomon feltöltött termékek között összeállítottak egy karácsonyi ajándéklistát, így inspirálva a felhasználókat a környezetbarát ajándékozásra.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.