Te azzal foglalkozol, amit szeretsz?

Ha azzal foglalkozol, amit szeretsz könnyedebben oldod meg a feladatokat, szívesen kisimítod a felmerülő akadályokat, van kedved jobb és hatékonyabb megoldást keresni, ráadásul mivel örömmel csinálod, kisebb erőfeszítéssel oldod meg a felmerülő nehézségeket. Ha azzal foglalkozol, amit szeretsz repül az idő. Az emberek is szívesebben dolgoznak veled, hisz a jó hangulat ragadós, így már szinte ők is nagyobb kedvvel vetik bele magukat a közös munkába. Amit viszont kevesen tudnak, az az, hogy ez az egész a hozzáálláson múlik.

„Neked könnyű, mert szereted a munkád” hallom egyre többet. Végül is köszi, hogy szóltok, már majdnem elfelejtettem, a másiknak milyen könnyű, mert nem nekünk kell megteremteni a feltételeket. Ezzel párhozamosan, gyakran ugyanezek az emberek fintorogva odavetik, hogy minek dolgozol annyit, meg hogy ilyenkor este már nem dolgozol ugye? Ilyenkor szoktam őszinte vigyorral emlékeztetni őket, hogy csak azért nyomom, mert nekem olyan könnyű…

Mi kell ahhoz, hogy szeresd a munkád és örömöt találj benne? Gyakran nem is maga feladat okoz örömet, hanem a sikerélmény, a visszajelzések, az elégedett mosolyok, hogy érzed értékes, amit csinálsz. Van olyan barátnőm, aki a társaság miatt, van, aki a szakmai fejlődés miatt, de van, aki a szabadság érzés miatt szereti a munkáját. Nagyon sokfélék vagyunk, mindenkit más tesz boldoggá, így nem csoda, hogy saját karrierutad megtalálása is egy kalandos felfedező út az önismeret, a preferenciák és lehetőségek sűrűjében.

Te azzal foglalkozol, amit szeretsz? Sokáig fel se tűnt nekem, mennyire nem mindegy milyen pályára sodor bennünket az élet és karrierdöntéseink.

Fotó: lookstudio / freepik.com

Mély együttérzéssel néztem, ahogy a vállalati jogász barátnőm a több századik majdnem azonos, de néhány pontban mégis picit más szerződést egyengeti. Nagyon érdekelt, hogy a manóban tudja a sokadik szerződést is akkora lelkesedéssel, precizitással és odaadással szerkesztgetni. Mikor rákérdeztem, hangosan felnevetett. Az általam rajongott változatos, izgalmas és nap mint nap más szakmai kihívást tartogató munka számára elborzasztó, el se tudja képzelni, hogy bírom kezelni ezt a rengeteg váratlan helyzetet és miért leszek lelkes, ha már megint egy sose csináltunk ilyet, de majd megoldjuk feladatot sodor elém a munkanap. Neki ez nagyon fura, bele is bolondulna, ha csak egy napig helyet cserélnénk. Az a helyzet, hogy ez az érzés kölcsönös, mert engem meg a monotonitással lehet az őrületbe kergetni. Az agyamnak kell az újdonság, kell a kihívás, hogy maxon pörögjön, a monoton feladatok magas színvonalú elvégzése számomra sokkal több energiát követel. 

Mekkora szerencse, hogy olyan pályán vagyunk, ahol a képességeinkhez és mentalitásunkhoz passzoló feladatokat csináljuk. Rengeteg szakma van, mindegyik más hozzáállást, érdeklődést és affinitást igényel.

Míg stewardess barátnőmet a repülés öröme élteti még hajnali 3-kor is, kozmetikus barátnőm imád örömet okozni, a mérnök barátunk pedig imád folyamatosan tanulni és mélyen gondolkozni a lehetőségeken. Az ügyfélszolgálaton dolgozó barátunk szeret segíteni és intézkedni, óvónéni húgom a gyerekekkel érzi igazán jól magát, míg edző barátunk számára fontos, hogy a legtöbbet hozza ki az emberekből. Te is úgy állsz a munkádhoz, mint a fogorvosunk, aki imád szép és precíz munkát kiadni a kezéből, míg cukrász barátnőnk a legboldogabb, amikor finomakat alkothat?

Nem vagyunk egyformák szerencsére. Más tesz minket boldoggá, másban tudunk kibontakozni és a sikerélményt is teljesen másképp értelmezzük és ez nagyon jól van így! 

Bármilyen szakmában jól érezheti magát az ember, ha a munka nem csak kimeríti, de lelkileg közben fel is tölti. Okkal vagy olyan, amilyen, jóra használd!

Avatar photo
Vági Margit

Üzletfejlesztő és pénzügyi tréner

Vági Margit vagyok a WMI Business alapítója. Több mint 10 éve foglalkozom vállalkozásfejlesztéssel, az induló vállalkozásoktól a nagy tőzsdei cégekig több száz cég üzleti tervének megvalósításában segítettem. Célom, hogy egyszerű és érthető formában adjam át Nektek az üzletfejlesztéssel kapcsolatban szerzett tapasztalataimat és minden fontos tudnivalót, amire vállalkozóként szükségetek lehet. Nagyon szeretek tanítani, interaktívan és gyakorlat orientáltan tanítom a pénzügyi tervezést, üzleti tervezést, vállalatértékelést és vállalati pénzügyeket. Szeretem olyan formába önteni a vállalkozók és üzletemberek számára hasznos pénzügyi és üzleti ismereteket, hogy azt bármikor bárhol meg lehessen tanulni, különösebb előképzettség nélkül is.