Igazán izgalmas hétvége következik a siófoki Plázson. Június 16-án, pénteken Ákos lép fel a Nagyszínpadon, a kikötőben vízre száll a nyár első Bahart x Plázs Boat Party hajója, a fedélzeten olyan előadókkal, mint Sikztah, Tamás Szabó és Fury. Másnap Azahriah veszi be a Nagyszínpadot, akinek a koncertjére már hónapokkal ezelőtt elkelt az összes jegy. Természetesen mindkét nap hajnalig tart majd az after, több helyszínen is.
Ákos szinte minden évben ellátogat a Plázsra, hogy a balatoni panorámával megspékelve adja elő legnagyobb slágereit, egy látványos show keretében. Ezúttal június 16-án érkezik a Plázsra a Kossuth-díjas énekes nagyszabású turnéja.
A látványra azoknak sem lesz oka panaszra, akik hajóra szállnak, pénteken ugyanis indul a szezon első Bahart X Plázs Boat Partyja, a fedélzeten a The Etiket és Ritmik színeiben Sikztah, Tamás Szabó és Fury. A kikötés után a Plázs Clubban az afterről Svetec, Sikztah, Tamás Szabó és Diana Hassan gondoskodik. Ezzel párhuzamosan az Aréna is beindul, ahol az On The Low szállítja a legforróbb hazai trap ütemeket. Az On The Low partysorozata immáron második éve teszi át nyárra rezidenciáját Siófok homokos partjára. Az OTL fellépőinek névsora ezúttal is körbejárja az újhullámos rap zene több alműfaját. Velünk lesz gyuris, ibbigang, Nasiimov és Yung Marbi, Grasa, Filo, 6000 brand, Kolg8eight és a lengyel SP Zoo kollektíva is, míg a lemezjátszók mögött plug brost köszönthetjük majd. A partyra a streetwear stílusban utazó [UNREAL] is beugrik egy POPUP kollekcióval, így a bulizók beszerezhetik az OTL-lel közös kollekció friss és különleges darabjait is.

