Augusztus 11-én tartják az Ezeregy éjszaka musical ősbemutatóját a szegedi Dóm téren

Augusztus 11-én tartják Geszti Péter, Monori András és Tasnádi István új world musicalje, az Ezeregy éjszaka ősbemutatóját a Szegedi Szabadtéri Játékokon, a Dóm téren.

Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház és a Szegedi Szabadtéri Játékok főigazgatója az első szegedi összpróbán elmondta, hogy a fesztivál a Pesti Magyar Színházzal együtt állítja színpadra az előadást, melyet hat estén láthat majd a közönség.

A musical a csaknem kétezer éves történetfolyam legizgalmasabb arab, perzsa, indiai és kínai elemeiből építkezik. Kerettörténetében Sahriár király szerelmi bánattól szenved, míg elé nem vezetik a rabnő Seherezádét, aki – hogy életét mentse – példázatos történetbe kezd. Ebben megelevenednek a mesés kelet legendás figurái, Harún, a naiv királyfi, Jázmin, a meseszép hercegnő, Ali, az agyafúrt tolvaj, a gonosz Dzsáfár és a nagydumás Dzsinn.

Juronics Tamás rendező, koreográfus kifejtette, hogy a szerzők hosszú évek óta dolgoznak a darabon, és komoly munka áll a mögött is, hogy a Dóm teret választották ki az ősbemutató helyszínéül.

A művész különleges, izgalmas feladatnak tartja az ősbemutató rendezését, ugyanakkor komoly felelősségnek is, hiszen néhány este alatt mintegy 24 ezer néző látja majd az előadásokat. Mint mondta, Bujdosó Nóra díszlet- és jelmeztervezővel már hosszú ideje dolgoznak a darab látványvilágának megteremtésén. A színpadon számos reális és stilizált táj jelenik majd meg, amelyeket LED-falak, animációk és létező közeli-keleti építmények ihlette, félkupolás, cikkelyekre oszló díszletek keltenek életre, számos ötletes játéklehetőséget rejtve, és kihasználva az ország legnagyobb színpadának adottságait.

Juronics Tamás elmondta: az Ezeregy éjszaka olyan többrétegű történet, melyben a jó és a rossz harcából a gyerekek és a felnőttek is megtalálják a nekik szóló igazságot.

Az előadás részpróbái már már egy hete folynak Szegeden, külön szekciókban gyakoroltak a táncosok, a statiszták, a színészek, az elkövetkező napokban pedig a részletek összecsiszolása folyik majd a szegedi Nagyszínházban. A stáb végül a premier előtt hat napot próbál a Dóm téren, ahol a táncművész – ahogy fogalmazott – otthon érzi magát: első darabját húsz éve koreografálta ott, tavaly pedig a Traviatát állította színpadra a fesztiválon.

Forrás: mti
Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.