Az egyensúly megtalálását a feladatok sokfélesége jelenti

Színes egyéniség. Azt hiszem így tudnám a legjobban jellemezni Kárpáti Krisztát, aki időről-időre kibillenti magát a komfortzónájából és akinek a lelkesedése, kitartása mindannyiunknak példaértékű lehet. Ő a heti Sikersztori vendége.

Jelenleg több lábon állsz: a TOMS és a Levi’s PR-osaként dolgozol, rendszeresen edzel (nem keveset) és tanítasz is. Hogy tudod ennyi elfoglaltság közt megtalálni az egyensúlyt?
A TOMS és a Levi’s (ez utóbbi esetében szerencsére megosztva Martyna Szabadi barátnőmmel) PR feladatai mellett a Mod’Art International Hungary divatiskola tanára is vagyok immár 7 éve. Ezek mellett időről időre elvállalok projektalapon is munkákat, vannak rendszeres és alkalmi ügyfeleim is. Edzéseket én magam nem tartok (bár még ez is előfordulhat a jövőben 🙂), viszont elég sokat sportolok, kb. 8-10 órát hetente. Az egyensúly megtalálását pont a feladatok sokfélesége jelenti, esélyem sincs arra, hogy kicsit is belekényelmesedjek valamelyikbe, mert azonnal jön a következő. Szintén segít, hogy a márkáknál vagy az iskolában általában más-más ütemben jönnek ezek a feladatok, és amikor az egyikre több energiát kell fordítanom, akkor a többiben lehet, hogy egy lazább időszak van éppen. Persze azért nem mindig van így, néha összejön egy-egy hét, amikor egyszerre történik minden, ilyenkor kevesebbet alszom, de megoldom.

Ha priorozálnod kéne a feladataidat, mi lenne a sorrend?
Ez nagyon nehéz kérdés, mert szerencsére pont ezt úszom a fentiekkel. Általában a sürgősség dönti el a sorrendet.

Mindig ilyen nyüzsgő lány voltál, vagy ez korral jön”? 🙂
Mindig rengeteg dolog érdekelt egyszerre, mostanában inkább lehiggadni kezdek kicsit.

Eredetileg minek készültél?
Az eredeti diplomám alkalmazott zoológus (az Állatorvostudományi Egyetemen végeztem), viselkedésbiológiával foglalkoztam és azt is tanítottam óraadóként évekig egyetemen. A divat ehhez képest elég nagy váltás, és a lelkem mélyén mindig biológus leszek. A tudományos módszer, az összefüggések keresése és megértése adja az alapját a divatvilág működése iránti érdeklődésemnek is, és segít abban is, hogy jobb tanár legyek.

Hogy kanyarodott az életed mégis a sajtó világához?
Már az első PR-al kapcsolatos állásomban, a Big Bag PR-nál volt alkalmam belekóstolni a magazinkészítésbe. Először kicsit az Elite Magazin, majd sokkal intenzívebben a Mammut Magazin esetében, aztán pedig Szentesi Rékának (akivel most együtt dolgozunk a Mod’Artban is) köszönhetően elkezdhettem írni a design.hu online magazinnak. Mostanában újra volt alkalmam pár cikket írni egy online magazinnak és nagyon élvezem.

Ha már az élvezetnél tartunk. Szenvedélyesen sportolsz. Ez csak hobbi, vagy tanultad is?
Abszolút hobbista vagyok. 🙂 Gyerekkoromban semmilyen szervezett formában nem sportoltam, csak 15 évesen, a gimnáziumban kezdtem el (akkor versenyszerűen) futni, amit azóta sem hagytam abba. Emellé jöttek a konditerem és különböző aerobic órák, aztán pedig 6 évvel ezelőtt a box, ami a másik nagy szerelemsportom lett.

Sok időt töltök hetente edzéssel és úgy kezelem, mintha lenne még egy negyed-állásom, a délelőtti alkalmakat pl. ugyanúgy beépítem a napjaimba, mintha dolgoznék akkor.

Tudom, hogy ez így soknak tűnik, de meg vagyok róla győződve, hogy van értelme, a látható eredményeken túl mostanában kezdem egyre inkább értékelni azt a “mellékhatást” is, hogy 44 éves koromra nincs semmilyen egészségügyi problémám és ugyanolyan az állóképességem és a mozgékonyságom, mint régen.

Ennyi minden mellett jut időd kikapcsolni? Ha igen, hogyan, mivel, kivel?
Szerencsés vagyok, mert elsüthetem ‘a munkám egyben a hobbim is’ közhelyet, ami persze nem 100%-ig igaz, de az idő nagy részében tényleg olyan dolgokat csinálok, amit élvezek is. A fennmaradó időmben főleg olvasok, filmeket vagy sorozatokat nézek és a macskáimat szórakoztatom. Igyekszem minél többet találkozni a barátaimmal, bár ahogy öregszünk, egyre nehezebb a logisztikája. És ami a legjobban feltölt: elég sokat utazunk a barátommal, itthon és külföldön is.

Mi fontos számodra az életben?
Azt hiszem egyre inkább magának az életnek a minél teljesebb megélése, illetve az, hogy minél több ember életére vagy akár csak egy napjára lehessek pozitív hatással.

Vannak még elérni kívánt álmaid, vagy most minden úgy jó, ahogy van?
Alapvetően nagyon elégedett vagyok az életemmel, és nem sokat változtatnék rajta. Természetesen van egy lista a fejemben a márkákról, akikkel szívesen dolgoznék együtt, a helyekről, ahová szeretnék eljutni (meg azokról, ahová szeretnék visszamenni) és nagyon szeretnék egy kutyát. 🙂