Britney Spears 40 éves és újra önálló lett!

Frissen visszaszerzett szabadságát is ünnepelheti Britney Spears 40. születénapján. A pop ikon rengeteg sikerrel és rengeteg hullámvölggyel tarkított útja végre ismét felfelé ível – bár rossz zenét még akkor sem tudott csinálni, amikor lelkileg épp padlón volt.

Britney már egész kiskorától kezdve élvezte a reflektorfényt. 8 évesen csak azért utasították el a Mickey Mouse Club válogatásán, mert még túl fiatalnak tartották. Helyette az ügynökség egy new york-i művészeti iskolába küldte, majd 11 éves korától szerepelhetett a műsorban Justin Timbrlake-kel, Christina Aguilerával együtt. Még 18 éves sem volt, amikor megjelent az azóta is nagy népszerűségnek övendő Hit Me Baby One More Time című szám, és ezzel a pophercegnő berobbant a zenei piacra. Egy évvel később ugyanezzel a címmel megjelent első nagylemeze, amely a legsikeresebb album lett, amelyet tinédzserkorú előadó készített. Az eladási számai az egekben voltak, és turnájáról is pozitív visszajelzéseket kapott, így nem volt csoda, hogy a 2000-ben megjelent második lemeze, az Oops!… I Did It Again Amerikában mindjárt az első helyen debütált, 1,3 millió eladott példánnyal. Ezt követően első könyvét is piacra dobták, fellépett az MTV Video Music Awardson, többmillió dolláros szponzori szerződést kötött a Pepsivel és kisebb filmszerepekre is kapott felkérést.

Alig volt 20 éves, és már világsztárként tartották számon, pophercegnőként emlegették és sorra adta ki a lemezeket, amelyek rendre rekordokat döntögettek.

Egyre provokatívabb lett az előadói stílusa, és jöttek a szokásos fiatalkori szerelmi bonyodalmak is: Justin Timberlake-kel való viharos kapcsolata és szakítása közismert, minden a nyilvánosság előtt zajlott. Timberlake ráadásul egy klipjében arra utalt, az énekesnő megcsalta őt, amit Britney hevesen tagadott.

Forrás: foxnews.com

Amikor a nehézségek legyőznek…

2004-ben hozzáment az alig pár hónapja megismert Kevin Federline-hoz, akivel életük bemutatására valóságshowt indítottak, így ismét teljes rivaldafényben zajlott a kapcsolat. A férfitől két gyermeke született, ám ekkortájt már mutatkoztak annak jelei, hogy a díva mentálisan nem bírja a felhajtást, hiába jöttek a sikeresebbnél sikeresebb albumok, az énekesnő tagadhatatlanul egyre furcsábban kezdett viselkedni.

Elég a gyermekével az ölében vezetős, vagy a hajleborotválós jelenetekre gondolni. Az énekesnő végül drogproblémái miatt rehabilitáción kötött ki, idegösszeomlása miatt gyógyszeres kezeléseket kapott.

Nem sokkal később gyermekei felügyeleti jogát is elvesztette. Zenei karrierje azonban töretlen maradt, és sikert sikerre halmozott, jöttek az új számai, turnézott, mentorkodott az X-Faktorban, a Glee című zenés sorozat egy komplett epizódot szentelt neki, amelyben szerepelt is, és a sorozat legnézettebb része lett. 2011-es MTV Video Music Awardson Lady Gaga adott át neki díjat, aki azt mondta Britneynek: nélküle a zeneipar ma nem lenne ugyanaz. Aktuális párjával, akivel jegyben járt, 2013-ban szakítottak, utána egyedüli gyámja édesapja maradt, az énekesnő pedig folytatta a zeneírást, lemezkiadást, turnézást.

Forrás: foxnews.com

Lassan újra önálló Britneyként

2019-ben azonban a popdíva édesapja egészségügyi állapota hirtelen romlani kezdett, ezért egy tervezett Las Vegas-i showt határozatlan ideig felfüggesztettek, Britney pedig a stressz miatt szanatóriumba vonult. Rajongói ekkor kezdték pedzegetni, hogy valami nem stimmel a gyámság körül, ekkor kezdődött a kétéves huza-vona is, amely eleinte úgy tűnt, Britney apjának győzelmével zárul. Elindult a #FreeBritney mozgalom, film is született az énekesnő karrirjéről, amely kiszolgáltatott helyzetbe sodorta.

A problémakör minden aspektusát kezdte látni a társadalom: a hatalmas nyilvánosságból, az állandó reflektorfényből adódó hajsza és kiszolgáltatottság juttatta gyámság alá az énekesnőt. A kérdés sokakban azonnal felmerült: ki tudja-e most őt szabadítani ugyanez a közeg?

November 12-én, alig több, mint három hete megkaptuk a választ: igen! Így Britney kiszabadult végre, és boldogan ünnepelhet, mi pedig kívánjuk neki, hogy tartósan kiegyensúlyozott életet éljen, és jelenlegi vőlegénye, Sam Asghari legyen az, akivel tényleg megtalálja a boldogságot. Boldog születésnapot Britney!

Nyitókép: hollywoodreporter.com