Csontváry festménnyel nyílt meg az ingyenes Róma – Budapest kiállítás a Virág Judit Galériában

Óriási meglepetés: Csontváry Kosztka Tivadar felbecsülhetetlen értékű, a nagyközönség által régóta nem látott, Holdtölte Taorminában című festményét is kiállítja a Virág Judit Galéria a február 22-étől látogatható, ingyenes, Róma – Budapest tárlatán. 

Csontváry Kosztka Tivadar Holdtölte Taorminában című ikonikus festményét is kiállítja a Virág Judit Galéria Róma – Budapest kiállításán. Az ingyenesen megtekinthető tárlat február 22. és március 28. között várja az érdeklődőket.

Csontváry 1901-ben festett szicíliai tájképének felbukkanása azért számít művészeti szenzációnak, mert a magántulajdonban lévő festményt régóta nem láthatta a szélesebb közönség. „Kevés mű maradt fenn Csontváry után, magángyűjteményben pedig nagyjából húsz darab lehet. Ezek egyike a Holdtölte Taorminában” – mondta el Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze. 

Csontváry több alkalommal is járt Szicíliában, az egyik ilyen utazása során festette ezt a képet, valamint párját, a Mandulavirágzás Taorminában című művét. „Csontváry szinte ugyanarról a pontról festette a két művet, azonban más irányba fordulva és más napszakban. Kicsit olyan ez, mint amikor ma valaki panorámafelvételt készít a mobiltelefonjával” – magyarázta Kelen Anna. „A Holdtölte Taorminában különlegességét növeli, hogy gyönyörű éjszakai tájat ábrázol, amelynek megfestése egyedi technikát követelt meg az alkotótól, emellett pedig nagyméretű, látványos kép.”

A kép értékét nehéz felbecsülni, annyi bizonyos, hogy jelenleg egy Csontváry-festmény tartja a magyar aukciós rekordot: a Titokzatos sziget című alkotást 2021-ben a Virág Judit Galéria aukcióján 460 millió forintért adták el.

A Róma – Budapest tárlat száznál is több, életvidám, színes, olaszos hangulatú, látványos festményt és egyéb műtárgyat vonultat fel. A Virág Judit Galéria több éven keresztül dolgozott a tárlat megnyitásán. Az alkotások nagy részét magángyűjtők adták kölcsön a kiállítás idejére, így olyan műveket is láthat a közönség, amelyeket soha, vagy csak nagyon ritkán mutatnak meg a publikumnak.     

Csontváry mellett a páratlan művészeti kiállítás a legnagyobb magyar festők – többek között Aba Novák Vilmos, Gulácsy Lajos, Patkó Károly, Vaszary János – képein és egyéb műtárgyakon keresztül mutatja be, hogy milyen hatással volt Itália a hazai képzőművészetre.

Helyszín: Virág Judit Galéria, 1055 Budapest, Falk Miksa utca 30.

Időpont: 2024. 02. 22. – 2024. 03. 28.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.