Egy kutatás szerint a lakosság felének kihívás a megfelelő húsvéti sonka beszerzése

A lakosság majdnem felének, 48 százalékának komoly kihívást jelent a megfelelő húsvéti sonka beszerzése a Pick megbízásából március elején készült reprezentatív kutatás szerint.

Az élelmiszeri vállalat csütörtöki közleménye szerint a válaszadók 68 százaléka számolt be arról, hogy a gondos előkészületek dacára korábban túl zsíros (30 százalék), a nem megfelelő ízű és fűszerezésű (28 százalék), száraz és rágós (23 százalék), vagy éppen túl sós (19 százalék) sonka került az asztalra, netán a sok munka dacára a sonka nyers maradt (10 százalék). 

A rizikó csökkentése érdekében a döntés meghozatalakor fontos szempont a válaszadók 31 százaléka szerint, hogy a sonka magyar gyártótól származzon, 28 százalék csakis a megszokott, bevált márkát keresi, 29 százalék kimondottan az olyan hagyományos sonkákat keresi, amelyek hagyományos pácolású, bükkfán füstölt termékek. 

A kutatás adatai alapján a vásárlók mindössze 11 százalékának számít kizárólag csak az ár. A többség tehát ragaszkodik a jól bevált, megbízható márkához, kevesebben vannak (16 százalék), akik a rizikó ellenére szeretnek kísérletezgetni a különféle húsvéti sonkák között.

Forrás: MTI
Avatar photo
Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.