Életműdíjat kapott a társadalmi tabukat feszegető tornász

Minden idők legdekoráltabb tornásza az amerikai Simone Biles, akinek eddigi karrierje során négy olimpiai és kilenc világbajnoki arany került a nyakába. Mégsem ez az oka annak, hogy a BBC kitüntette életmű díjával, sokkal inkább az a bátorság, amellyel a saját életében felmerülő, de társadalmi szinten tabuként kezelt problémákat kezeli, nem félve attól, hogy ez esetleg hírnevének rovására mehet.

Az egyik ilyen kiállása a #meetoo mozgalomhoz köthető, csapattársaival rács mögé juttatták az őket szexuálisan bántalmazó csapatorvost, Larry Nassart, aki életfogytiglani büntetését tölti, és magas összegű kártérítést is ítélt nekik nem rég a bíróság.

Szinte még ennél is és bátrabb döntés volt azonban, hogy az idén megrendezett tokiói olimpián – ahol ismét több aranyérmet vártak tőle –, mentális problémáira hivatkozva hatból öt döntőtől visszalépett a 24 éves tornászcsillag. A „láthatatlan sérülése” – ahogyan megfogalmazta – egy speciálisan tornászoknál előforduló gond volt, amely miatt a levegőben elveszítette tájékozódási képességét, vagyis felugrás után a gyakorlat közben megzavarodott és nem tudta, éppen hol tart a mozdulatsorban, hol a talaj, hova érkezik, vagyis kiesett a flowból, és szétesett a koncentrációja. Ez pedig minden körülmények között rendkívül sérülésveszélyes. Azzal, hogy vissza mert lépni, és felvállalt egy ilyen mentális problémát a nyilvánosság felé, felhívta a figyelmet a mentális egészség fontosságára, megmutatta, hogy a sportolók is sebezhetőek és igenis a pszichés állapotra is oda kell figyelni, nem csak a fizikai túlterhelés negatív.

Forrás és nyitókép: dailymail.co.uk

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.