Ezt tanácsolja az Országos Mentőszolgálat az ünnepek alatt

Benneteket is gyakran érnek kisebb nagyobb balesetek ebben az időszakban? Ilyenkor általában a mentőkhöz érkező segélyhívások száma is megemelkedhet, de néhány tanács megfogadásával csökkenthetjük annak az esélyét, hogy akár a készülődés, akár a közlekedés során baleset történjen.

Ugyan a konyhában és az utakon történik a legtöbb baleset a húsvéti szezonban, a jó idő beköszöntével a kirándulások során bajba kerülők száma is megnövekedhet. A gyors segítség azonban megakadályozhatja, hogy nagyobb baj történjen, sőt akár életet is menthet. Érdemes tehát tenni a balesetek megelőzéséért, de azért is, hogy ha már megtörtént a baj, gyorsan és pontos információkkal legyünk képesek mentőt hívni akár abban az esetben is, ha az ijedtség miatt nem tudjuk elmondani, hol vagyunk.

Fotó: Diana Polekhina / unplash.com

Figyeljünk a gyerekekre a konyhában!

A húsvéti sütés-főzés idején megnő a háztartási balesetek száma, ilyenkor gyakoribbak a forrázások, vágott, metszett sérülések. A konyha veszélyforrás lehet a gyermekek számára is, akik magukra ránthatják a forró vízzel, levessel teli lábast, ezért különösen fontos, hogy az edényeket, serpenyőket mindig olyan helyre tegyük, ahol a kicsik nem férhetnek hozzá, és természetesen ilyenkor se hagyjuk felügyelet nélkül a gyerekeket.

Fotó: Tim Mossholder / unsplash.com

A zéró tolerancia húsvétkor is érvényes

Tartsuk észben, hogy a zéró alkoholtolerancia az ünnepek alatt is érvényes, ha közlekedünk. De nemcsak ezért érdemes nemet mondani a kínált alkoholra, hanem azért is, mert józanul közlekedve számos balesetet megelőzhetünk. A tavaszi, változékony időjárás miatt az utak csúszósak lehetnek, emellett a figyelmetlen gyalogosokra, esetleg alkoholos befolyásoltság alatt közlekedőkre is figyelni kell, ezért fontos, hogy megőrizzük az éberségünket. Ugyanígy tilos az ünnep alkalmából alkohollal kínálni a gyerekeket, hiszen számukra egy kis mennyiség, egy felnőttek poharából ivott kóstoló is mérgező lehet.

Óvatosan a természetben!

A tavaszi hosszúhétvégén sokan kirándulnak, túráznak a természetben, ám még a feltöltődést szolgáló programok során is érdemes fokozottan figyelni. A terepviszonyokhoz nem megfelelően választott ruházat és cipő viselése például bokasérülésekhez, zúzódásokhoz és horzsolásokhoz vezethet. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta: „Az ismeretlen ösvényen kirándulók a túrajelzések pontos ismeretének hiányában könnyen eltévedhetnek, baj esetén ezért is hasznos segítséget nyújthat az ÉletMentő applikáció, hiszen a mentők gyors kiérkezése attól is függhet, hogy ismert-e a bajba jutott pontos földrajzi elhelyezkedése, lokációja. A segélyhívó gombot megnyomva a segélykérő azonnal kapcsolatba tud lépni az Országos Mentőszolgálat mentésirányítóival. Ugyanebben a pillanatban az applikáció egy üzenetet is küld a mentésirányító központnak a felhasználó adataival, többek között a tartózkodási helyével, így kollégáink könnyebben és gyorsabban találnak a helyszínre.”

Egészségügyi társ a zsebedben

Érdemes a Vodafone Magyarország Alapítvány és az Országos Mentőszolgálat ÉletMentő alkalmazását is előre letölteni a gyorsabb és hatékonyabb mentőhívás érdekében, ha mégis bajba kerülnénk. Az applikációba egészségügyi adataink előre feltölthetők, így azokat a mentők akkor is látják, ha valamiért nem tudjuk közölni azokat, a GPS alapú helymeghatározási rendszernek köszönhetően pedig könnyebben talál meg bennünket a segítség, akár kirándulás közben is. Az alkalmazás különösen hasznos lehet a nyelvet nem beszélőknek vagy az időseknek, de bárki számára segítség, aki egy előre nem látható eseményre is szeretne felkészülni.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.