Idén újra kigördül egy karácsonyi fényekbe öltöztetett V43-as mozdony

Az ünnepi időszak alatt az ország szinte minden villamosított fővonalán látható lesz a feldíszített V43-as mozdony, amely első útján csütörtök este a Budapest-Záhony vonalon közlekedik Cegléd, Szolnok, Debrecen, Nyíregyháza érintésével.

A mozdonyt egy 3500 LED-ből álló, 350 méter hosszú fényfüzér díszíti. A “Fény Szili” aktuális napi útvonala ITT elérhető. A mozdony történetéről a MÁV felidézte, hogy a villamosítás terjedésével szükségessé vált egy nagysorozatú villamosmozdony építése. 1960-ban – folytatták – egy szilícium-egyenirányítós (erről kapta elnevezést) mozdony licencét megvásárolva indult el a Szilik azóta is tartó pályafutása.

Az első hét mozdonyt a németországi Essenben gyártották, de a V43 1008 pályaszámú mozdony már Magyarországon, Budapesten készült. A mozdonyok villamos részét a Ganz Villamossági Művek, járműszerkezeti részeit a Ganz-MÁVAG gyártotta. 1963 és 1982 között közel 400 mozdonyt állítottak üzembe. Az idők során több felújításon és átalakításon estek át, így jöttek létre a 2000-es Papagáj és a 3000-es Cirmos Szilik.

Idén nemcsak a nagyvasúti vonalakon van lehetőség fényvonatokkal utazni. A téli szünetben mindennap várja utasait a Gyermekvasút, ahol két feldíszített vasúti kocsi gondoskodik az ünnepi hangulatról. Közülük az egyik külső világítást is kapott, így igazi fénykocsiként fut a síneken. Az egyedi díszítésű karácsonyi kocsik a téli szünet végéig mindennap közlekednek: általában a menetrendben meghirdetett hagyományos személyvonatokban lehet ezekkel a hangulatos járművekkel utazni, melyek óránként indulnak a végállomásokról.

 A MÁV-START elindította a Fényvonatot a Balatonfenyvesi kisvasúton is. A különleges fényekben pompázó járművekkel január 3-áig lehet utazni mindkét vonalon.

Forrás: mti
Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.