II. Erzsébet születésnapját visszafogott katonai parádéval ünneplik

womagic_II.Erzsebet

A Buckingham Palota szóvivője megerősitette, hogy június 13-án egy  kisebb léptékű katonai felvonulással ünneplik Erzsébet királynő hivatalos születésnapját. Az ünnepségen általában a Brit és a Nemzetközösség tagállamainak hadseregei  vonulnak fel a nézők előtt, ugyanakkor utóbbi években ez lehetőséget teremtett a királynő tágabb családtagjainak, hogy nyilvánosan találkozhassanak és közösen ünnepelhessenek a parádén, ami a Buckingham Palotától indul.

A 2020. évi parádé (Trooping the Colour) márciusi időpontja a COVID-19 járvány miatt törlésre került.  Akkor a Buckingham Palota kiadott közleményében a következő állt:  „A Kormány iránymutatását figyelembe véve az a döntés született, hogy a kiránynő születésnapi parádéja – ismert nevén a Trooping of Colour – nem a hagyományos formában kerül megrendezésre. Többféle megoldás megvitatásra került a korlátozások figyelembevételével”.

Ez az első alkalom 1955. óta hogy az esemény törlésre került, akkor az országos vasúti sztrájk miatt.

A Buckhingam Palota most megerősítette, hogy a katonai tiszteletadásra június 13-án kerül sor a Windsor Kastélynál, ahol a Királynő és Fülöp herceg március óta elvonultan él. „Lesz egy kisebb létszámú, rövid katonai ünnepség a Windsor Kastélynál, hogy megemlékezzünk a Királynő születésnapjáról” – mondta a Buckingham Palota szóvívője. Jelenleg pontos részletek az esemény időpontjáról nincsenek, mintahogy arról sem, hogy a családtagok, mint például Károly herceg, Cambridge hercege és hercegnője, vagy a gyerekek jelen lesznek-e  de hamarosan tájékoztatást adnak erről is.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.