Kávé mellé

Ma van a kenyér világnapja és ezen kívül csütörtök is, ami azt jelenti, hogy új illattal érkezünk. Igen. Sí! Görgess érte lejjebb!

Időjárás

Az Időkép előrejelzése szerintis erősen felhős, időnként borult lesz az ég, rövid időre bújhat elő a nap. Gyenge eső, kisebb zápor itt-ott előfordulhat. Hajnalban párás, ködös körzetek is lehetnek. Gyenge, mérsékelt lesz a délies szél. Kora reggel 9, délután 16 fok körül alakul a hőmérséklet.

🆘 Ma nem várható fronthatás. Hajnalban északon és nyugaton válhat nyirkossá, ködössé a levegő, ami felerősítheti a kopsás eredetű ízületi bántalmakat. Az érzékenyebbek körében fejfájás, görcsös panaszok is előfordulhatnak. A felhősebb, fényszegényebb időben lehangoltabbak, bágyadtabbak lehetünk, romlik közérzetünk. Öltözzünk melegen, rétegesen, most már jelentős a megfázás veszélye. Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk szezonális zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!

Névnap: Gál

Híres születésnapos

Ma lett 67 éves Tim Robbins.

Kaliforniában született 1958-ban, 12 évesen kezdett színészkedni. 1980-ban drámaszakon szerzett diplomát, egy évvel később társalapítója volt az elismert és többször kitüntetett Los Angeles-i színháznak az Actors Gangnek. Először az 1983-as Toy Soldiers című produkcióban filmezett, első komolyabb sikere az Öt sarok volt. A játékosban nyújtott alakításáért Golden Globe-ot és a Cannes-i Filmfesztivál díját kapta meg, 2004-ben elnyerte az Oscart is a Titokzatos folyóért.

A számos díjjal jutalmazott Dead Man Walking (Mentsd meg, uram!) című filmnek írója, producere és rendezője volt. További nevezetesebb filmjei: Top GunTaplófejekCadillac ManA remény rabjaiDivatdiktátorokNekem 8Bízd a hackerre!Világok harcaSzikraváros. Több mint húsz évig élt együtt Susan Sarandon színésznővel, két gyermek édesapja.

A hét illata: Giorgio Armani – Sí

Ára: 49.510 Ft (50 ml)

A Giorgio Armani bemutatja a SÌ PARFUM illatot – a SÌ kollekció sokoldalú nőiességének új, merész megközelítését, amely csábító intenzitással és az ellentétek izgalmas játékával bontakozik ki.

Az erőt sugárzó, mégis érzéki és kifinomult SÌ PARFUM a legendás chypre gourmand kollekció új, ellenállhatatlan tagja, amely a határozott nőiesség és a végtelen lehetőségek esszenciáját ragadja meg. Az ikonikus, ékszerre emlékeztető üvegében megbúvó illat most még kifejezőbb: a karakteres chypre jegyet füstös, elegáns vanília mélyíti, amely lenyűgöző kontrasztban áll a feketeribizli-nektár lágyságával és a damaszkuszi rózsa pazar ragyogásával, ezáltal kibontakoztatva a kompozíció borostyános, meleg fényét.

Cate Blanchett, a Giorgio Armani Global Beauty nagykövete, az elegáns erő megtestesítőjeként ezúttal is tökéletesen közvetíti a SÌ PARFUM lényegét, arra inspirálva minden nőt, hogy bátran vállalják önmaguk legerősebb oldalát. Mondj Sì-t az új kezdetekre, a szabadságra vagy a szenvedélyre, a SÌ PARFUM annak a nőnek az erejét idézi meg, aki igent mer mondani az életre.

A merészséggel és kifinomultsággal mesterien bánó Julie Massé parfümőr – az eredeti SÌ illatok megalkotója – most új szintre emeli a SÌ ikonikus illatjegyeit,

a kompozíciót Madagaszkárról származó, addiktív és selymes vaníliával gazdagítva. Ennek a gourmand melegségnek az érzékisége egy bőrös akkorddal fonódik össze, hogy felerősítse a SÌ híres borostyános karakterét.

Az illat gyümölcsös és fűszeres suttogással nyit: a feketeribizli nektár és a körte édességét sáfrányos bőrakkord mélyíti el érzéki és szinte tapintható hatással. A szívjegyben a meleg vanília érzékien öleli körbe a karakteres damaszkuszi rózsát, amely virágos gazdagságával és kandírozott gyümölcsös tónusaival tovább fokozza a SÌ PARFUM intenzitását.

Az illat alapjában a vanília legérzékibb, legaddiktívabb oldala bontakozik ki: púderes mélysége finoman simul a bársonyos bőrakkordhoz, tovább erősítve a SÌ PARFUM gátlástalan érzékiségét. Az élményt az indonéz Gayo pacsuli földes melegsége teszi teljessé. A SÌ PARFUM érzékisége és kifinomultsága új, addiktív gourmand fordulatot visz a legendás SÌ Eau de Parfum világába. A vanília ellenállhatatlan vonzerejének egyedülállóan erőteljes, kortárs újraértelmezése a SÌ végtelen eleganciájának prizmáján keresztül.

 

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.