Kávé mellé

Nálunk már javában zajlik az ajándékok beszerzése. Nagyon fontos, hogy mindenkinek olyan meglepetéssel készüljünk – pontosabban a Jézuska -, aminek tényleg szívből tud örülni. A mai tippünk a Harangvölgyi egyik szépségápolási csomagja.

Időjárás

Az Időkép előrejelzése szerint északkeleten süthet ki pár órára a nap, illetve kezdetben délen és néhol a középső tájakon is elvékonyodhat a felhőzet. Máshol borongós, szürke időben lesz részünk. Reggel elszórtan, de főként északon, északnyugaton eshet, majd délután délkelet felől a középső tájakon ered el egyre többfelé az eső, amely később a Dunántúlra is átterjed. A délkeleti szél a Tatabánya-Baja vonal mentén és az északkeleti csücsökben élénk, néhol erős lesz. A térségben reggel 5 fok várható, míg kora délután 8 fok körül alakul a hőmérséklet.

🆘 Ma nem érkezik front, de a magasban zajló melegedés miatt az érzékenyebbek fejfájásra, vérnyomás-ingadozásra panaszkodhatnak. A sokfelé borongós, nyirkos időben romolhat hangulatunk, közérzetünk, valamint alacsony lesz hő- és komfortérzetünk. A nyirkos, többfelé ködös idő hatására felerősödhetnek a kopásos eredetű ízületi panaszok. A szeles tájakon élők körében fejfájás, ingerlékenység, illetve nyugtalanság előfordulhat. A naposabb északkeleti tájakon élők hangulata, közérzete viszont javulhat. Öltözzünk melegen, rétegesen, jelentős a megfázás, illetve a felső légúti megbetegedések veszélye. Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk szezonális zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!

Névnap: Vilma

Híres születésnapos

Tóth Krisztina írót köszöntjük ma 58. születésnapján.

Budapesten született, középiskolásként már megjelentek művei, később tanári diplomát szerzett. Számos francia verset fordított, egy ideig Párizsban is élt. Kétszer ment férjhez, két gyermek édesanyja. Eddig 18 verseskötete és több prózai írása jelent meg.

Díjai:

  • Radnóti-díj (1990)
  • Soros-ösztöndíj (1992, 1999)
  • Móricz Zsigmond-ösztöndíj (1993)
  • Műfordítói jutalom (1994)
  • Illyés Gyula-díj (1994)
  • Déry Tibor-jutalom (1996)
  • Zoltán Attila-díj (1996)
  • Graves-díj (1996)
  • József Attila-díj (2000)
  • Vas István-díj (2001)
  • Palládium díj (2001)
  • Az év könyve díj – Gyermek és Ifjúsági Kategória (A londoni mackók) (2003)
  • Gemini-díj (2005)
  • Szépíró Díj (2005)
  • Castel Goffredo irodalmi különdíja (2006)
  • Bertha Bulcsu-emlékdíj (2007)
  • Márai Sándor-díj (2007)
  • Quasimodo-emlékdíj (2008)
  • Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díj (2009)
  • Nizzai Kavics-díj (2009)
  • Solitude-ösztöndíj (2010)
  • Artisjus Irodalmi Díj (2010)
  • Bárka-díj (2010)
  • Alföld-díj (2014)
  • Aegon Művészeti Díj (2015) jelöltje
Ára: 80.860 Ft

Tökéletes ajándék magadnak IS!

A Harangvölgyi Holiday Super Pack a teljes körű arc- és szemkörnyékápolás ünnepi élménye. Tökéletes ajándék lehet saját magadnak, vagy valakinek, akinek igazán jót akarsz. 🙂

Az AH Rituálé tisztít, hidratál, táplál és védi a bőrt, míg az EYE CARE csomag a finom vonalak és a fáradtság jelei ellen dolgozik. Ajándékként a Hyaluron BTX Serum még rátesz egy réteget a ragyogásra, a neszeszer és az ecset pedig elegánssá teszi az egész rituálét. Tökéletes választás, ha káprázatos megjelenést adnánk karácsonyra

 

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.